hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem mindegy hogyan hűt a légkondi

Nem mindegy hogyan hűt a légkondi

A gyári légkondicionálók akár évekig hibamentesek lehetnek, az utólagosan beépítettek azonban komolyabb törődést igényelnek.


Nem először vesszük elő a légkondicionáló karbantartásának témáját, hiszen, mint azt korábban már írtuk, a rendszerben kialakulni és burjánozni képes legionella baktérium akár életveszélyes fertőzést is okozhat. Eddig azonban egy fontos részletet nem említettünk, hiszen viszonylag speciális kérdéssel találkoztunk az eladósorba került, céges Renault Cliónk gatyába rázása során.



Amikor a nyár elején néhány napig használtam a háromajtós haszonjárművet, légkondiját nem találtam túl acélosnak, el is vittem a lámpapolírozásával is brillírozott, klíma-specialista Hüllő Kft-hez, hogy egy nyomáspróbával ellenőrizzék a rendszert. Mind utóbbi, mind pedig az utastéri, hőmérős rendszer-ellenőrzés során jó eredményt mutatott a kisautó klímaberendezése, azonban a kiváló orrú srácok azonnal rávilágítottak, hogy valójában az én szervezetem tiltakozhatott a légkondi hosszabb járatása ellen, és vélhetően ezért kapcsoltam azt ki, még mielőtt komolyabb hűtésbe kezdhetett volna. A Clio szellőzőrostélyaiból ugyanis kissé keserű, vélhetően baktériumokkal teli levegő jött. A diagnózis tehát egyértelmű volt: a töltés és a hűtőteljesítmény rendben, de azonnali pollenszűrő-csere kell! És itt jön elő a turpisság, az utólagosan beépített légkondicionálókhoz a legtöbb esetben helyhiány miatt nem tudnak pollenszűrőt beépíteni. Ebből következően az egyebek mellett a baktériumok megfogására hivatott filter nélkül a nem gyári légkondicionáló az átlagosnál jóval gyakrabban igényel komoly tisztítást. [BANNER type="1"]



Ahogyan azt már korábban több alkalommal is írtuk, lehet próbálkozni az áruházakban kapható spray-kel is, de a legjobb hatást a profi, erre specializálódott, a rendszereket teljesen szétszedő és masszívabb vegyszerekkel kezelő műhelyek adhatják. Én például egy percig nem gondolkodtam, hogy ha már eleve ott az autó a Hüllő Kft-nél, akkor rájuk bízom a munkát – a masszívabb baktérium-tenyészetek felszámolását eleve nem lenne érdemes megpróbálni házilag felszámolni. A mintegy egy napos tisztítás náluk nettó 8500 forint. A kezelés során az összes légjáratot teljes mértékben por- és fertőzés-mentesítik, az eredmény pedig tényleg orral érezhető, immár a Clio légkondija is üde levegőt fúj, és ezáltal valóban elegendőnek tűnik a hűtőteljesítmény is, hiszen nem késztet a rendszer kikapcsolására a kellemetlen szag.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek