kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNem magyarok nyerték az autós tájékozódási verseny budapesti futamát

Nem magyarok nyerték az autós tájékozódási verseny budapesti futamát

Lezajlott az Autonavigátor.hu kupa második fordulója, a Georallye Közép-Európa Kupa hazai fordulója.





Nemzetközi futam lévén szép számmal érkeztek külföldi (lengyel, román, szlovák és cseh) versenyzők, a 30 csapatból 20 külföldi és 10 magyar versenyző állt rajthoz. A verseny nehézségére jellemző, hogy a Magyar Bajnokság versenyzői közül is csak az első öt helyezett jött el, akiknek minden pont számít a végelszámolásnál, a többiek, akik inkább a játékosabb versenyeket kedvelik most otthon maradtak, vagy már nyaraltak.


A versenyre jövetellel a legnagyobb távot idén is a Lengyelországi Poznan-ból érkező autók tették meg. A helyszín ezúttal minden csapatnak új volt, hiszen Budapesten korábban sosem rendeztek még Georallye Közép-Európa Kupa futamot, eddig ennek a versenynek csak Kisújszállás és Pécs adott otthont.



A korábban már ismertetett elvű versenyen mindkét napon két ügyességi és két tájékozódási szakasz várt a versenyzőkre. Az ügyességi számokra az Őrmezei úton lévő helikopter leszállón került sor.


Az első ügyességit még szürkületben teljesítették a versenyzők, természetesen mindenki igyekezett a tőle telhető legjobbat kihozni az autójából, de a Csehországból érkező nagyszámú Fabia és Octavia RS-ekkel meggyűlt a hazai versenyzők baja, utóbbi versenyzők ugyanis legyőzhetetlennek tűntek. 21 órától elrajtolt az első éjszakai tájékozódási szakasz. A két éjszakai etapra összesen három órás szintidőt állapítottak meg a rendezők, mely alapvetően elegendő is volt, nem késtek a versenyzők az ideális időhöz képest. Az etapok alatt főleg a XI. és XII.-dik kerületeket járták be az autók. A két tájékozódási szakasz közt került sor a második ügyességire, már teljes sötétségben. Itt már több pályatévesztés és bójadöntés is előfordult, egyrészt a sötét, másrészt a nehezebb pálya miatt.





Az éjszakai etapokat néhány igen jól eltalált szakasszal nehezítették a szervezők, de a rutinosabb versenyzőknek ez sem okozott gondot. Éjfél körül ért véget az éjszakai verseny, kiadós pihenés után reggel 9-től folytatódtak a küzdelmek.
A nappali verseny egy 1,5 órás tájékozódási szakasszal indult, melynek során ismét Kelenföld utcáit járták a versenyzők, majd ügyességi verseny következett és indultak az autók a leghosszabb, 3 órás etapra Törökbálintra. A Tóváros utcánál lévő szakasz kifejezetten jól felépített, gondolkodtató és egyben szórakoztató is volt, üde színfoltnak számított a három pecsételő fiatal, akik minden egyes alkalommal megvitatták, hogy előzőleg ki osztotta a pecsétet és most ki következik…


Az utolsó etap után még egy ügyességi következett, majd az értékelés.


A versenyzők visszajelzései alapján a szakaszok nagyon színvonalasak voltak és rengeteg figyelmet követeltek meg mind a pilótától, mind a navigátortól.


Az eredmények kifüggesztésénél volt némi óvás, de egy félórás tanácskozás után kialakult a végleges eredmény.
Külön értékelték a nemzetközi sorozatban és az azon kívűl versenyzőket, valamint a tájékozódási és ügyességi versenyszámokat.

A nemzetközi tájékozódási verseny dobogós helyezettjei:
  1. Aleš Čejka Petr Dvorský (Csehország)
  2. Norbert Kuźniak Maurycy Skowroński (Lengyelország)
  3. Pańka Marek Czuczwara Wojciech (Lengyelország)



Az Autonavigátor.hu kupa (Magyar Bajnokság) tájékozódási verseny dobogós helyezettjei:

  1. Petr Černý Pavel Virl (Csehország)
  2. Pataki József Csíkvár László (Magyarország)
  3. Merkl Balázs Nemeskéri Klára (Magyarország)





Érdekesség, hogy Petr Černý, aki egy tűzpiros Fabia RS-el versenyez és a csehországi futamok egyik szervezője a Közép-Európa Kupa többi fordulójában nem indul, viszont a magyar versenyeket annyira kedveli, hogy minden évben eljön, bárhol is legyen a verseny, és mindig a dobogón végez. Már tavaly is ő nyerte ezt a kategóriát.




A budapesti versenyen egy újdonságnak számító Magyar Vándorkupát is készítettek a szervezők, melyet a nemzetközi kategória győztese vihet haza egy évre, idén ezt a kupát az Aleš Čejka – Petr Dvorský páros nyerte Csehországból.
Az eredményhirdetés után már csak a megszokott, hajnalig tartó ünneplés maradt hátra a több országból érkezett versenyzők számára.


Az Autónavigátor.hu kupa harmadik futamára, mely egyben az éves Georallye Magyar Bajnokság zárófutama is lesz, 2011. szeptember 30. és október 1. között kerül sor Pécsett. A részletes programot természetesen közzétesszük, várhatóan szeptember elején.


A záró futam szervezői ismét egy könnyebb, játékosabb, a tavaszihoz hasonló versenyt ígérnek, és várhatóan ismét lesznek különlegességek (pl. gokartos ügyességi versenyszám) ahogy azt már a Pécsi Georallye Autósport Egyesülettől megszokhattuk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek