Nem vitás, hogy a találkozó egyik legtöbb fejet elcsavaró autója a Samara kabrió volt. Az utóbbival szemközt álló 111-es már a Vörös Tengernél is járt, Németországban pedig 195 km/órás csúcssebességet mutatott. A szombati raliverseny dobogósai azonban fordulékonyságuk miatt kivétel nélkül Kispolskik lettek
Aki szabálytalanul parkolt, az 80-as évekbeli figyelmeztetőcetlit kapott
A Siófoki hétvége a régi Zsigulik, Polskik és Zastavák motorhangjától volt hangos. Szombaton közel 100 autó gyűlt össze, hogy együtt vonulhasson fel Siófok utcáin, amelyből 52 autó indult el a szombati, 12 Somogy megyei településen átvezető, s a közreműködésükkel szervezett, első SióTimer Rally Túra versenyen.
A Fiat 124, 125 és 128 szocialista leszármazottjainak országos találkozója másnap a Nagy Autóbontóban folytatódott tovább, ahol a résztvevők megismerhették a legkorszerűbb autóbontási technológiákat, és szemügyre vehették a Magyar Honvédség „leszerelt” gépjárműparkját.
Sok érdeklődőt vonzott a bontó börzéje és veteránjármű-parkja
A vasárnapi rendezvényen került sor az első SióTimer Veterán Rally legjobbjainak díjátadására és ugyancsak a Nagy Autóbontóban került megrendezésre a három márka börze-programja. A bontó előtt megálló több tucat Zsiguli, Polski Fiat és Zastava márkájú autóból arra lehetett következtetni, hogy a nyílt nap maximálisan elnyerte az oldtimer és youngtimer járműtulajdonosok tetszését, a tér közepén kikészített „árukészletből” minden látogató tetszése szerint válogathatott és vásárolhatott féláron.
Nem mindennapi fotózkodási lehetőség adódott a siófoki Nagy Autóbontóban
A bontó közepén található tér egyik oldalán a közúti forgalomból kivont volt szocialista autók sorakoztak fel, a másik oldalon a Nagy Autóbontó veterán gépjárműgyűjteményének egyes darabjai kerültek kiállításra. A vendégeket Kalmár Tibor nyugalmazott ezredes, a Magyar Honvédség Légierejének volt Főmérnöke kalauzolta végig, aki egy emberöltőnyi tapasztalatot és ismeretet szerzett a volt szovjet és magyar haditechnikával kapcsolatban.
A vasárnapi program egyedi fotózással zárult, ahol a példaértékűen restaurált old- és youngtimer Zsigulikról, Polski Fiatokról és Zastavákról a bontó hátterével és hadijármű gyűjteményével készülhettek művészi fényképfelvételek. A „múlt és a jelen együtt, és egy helyen” állapították meg a résztvevők, miközben csattogtak a fényképezőgépek.











Én szombat délután ott voltam a hajóállomásnál,sajna nem volt igazán szép az időjárás,kicsit el is húzódott a program,nem tudtam végig maradni.Szépek voltak az autók,a sárga 1500-as Ladában egy igen komoly motor volt,dupla Dellorto karbival,gyönyörű hanggal.A parkolóba is érkezett egy úr egy Opel Admirallal,piros színben,fekete bőr tetővel,5 literes motorral,hibátlan szép állapotban.Jó kis nap volt,de meglepően kevesen voltak a nézelődők,talán éppen a rossz idő miatt…