hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJövő év elejétől miénk az új B-osztály

Jövő év elejétől miénk az új B-osztály

Ez év márciusától új ügyvezető igazgató, a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ingo Fröhlich vezeti a Mercedes-Benz Hungária Kft-t. Fellendülést vár.

[kepallobal=42191.jpg]Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. új vezetője[/kepallobal]
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) adatai szerint tavaly 715 új Mercedes-Benz személygépkocsi talált gazdára itthon, s ebből 666 példány kapott hazai rendszámot – érthető, hiszen külföldi forgalomba helyezéssel milliós nagyságrendű regisztrációs adó spórolható meg – legalábbis addig, ameddig használatuk engedélyezett itthon. A Mercedes-Benz Hungária Kft. élére március 1-én kinevezett, eddig a Mercedes-Benz Financial Services ügyvezetőjeként a Daimler konszern görögországi, új-zélandi és horvátországi vállalatainál dolgozott Fröhlich szerint azonban hamarosan nem lesz így, azaz a parlament által minden bizonnyal elfogadásra kerül az a törvényjavaslat, amely az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezők számára megtiltaná a külföldi rendszámú autók használatát. A cégvezető szerint – nyilván részint utóbbi okból is – idén már háromjegyű személyautó-értékesítési szám, azaz akár 30 százalékos növekedés is várható a csillagos márkától, annak ellenére, hogy ekkor még nem is lesz kapható, az immár minden kétséget kizáróan kijelentve, Kecskeméten, a Mercedes-Benz legfrissebb gyárában készülő B-osztály. Utóbbit 2012 első negyedévére ígérik piacra, s nem titok, hogy padlólemezén három másik kisautó bevezetését is tervezik a németek.



Noha az új A- és B-osztály, valamint a márka másik két, várható kisautójának áráról még semmit sem tudni, Fröhlich utalt arra, hogy a következő generációs Mercedes-Benz kisautókkal olyan vásárlókat is megcéloznak, akik eddig nem is gondolhattak e márka vásárlására: magyarán az újdonságok a mai A- és B-osztálynál olcsóbban – akár 4 millió forint alatti árral is elképzelhetők. Nem titok továbbá, hogy a jelenleginél kedvezőbb árfekvésű modellekkel a márkánál ma 30 százalék körüli flottavásárlói részarányt jelentős mértékben növelni kívánják, hiszen a hazai piacon amúgy csaknem általánosan, 70 százalékos a céges vásárlók aránya. Ezen lépésekkel pedig érthetőek Fröhlich jóslatai, a ma a privátnál jelentősebb vásárlóerőt jelentő vállalati szektor elcsábításával valóban teljesíthetőnek tűnik az ezer példány feletti személyautó-értékesítés.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek