Fércmunka Audiból, orosz módra: három autóból állt össze ez a giccses és torz kupé
Még hogy Amerika a lehetőségek országa – ugyan, kérem, nem véletlen, hogy az ’50-es évektől éppen a Szovjetunió volt a másik szuperhatalom. Itt bármi előfordulhat, még az is, hogy Jaguar XJ limuzinból faragnak retró hangulatú Volgát, mert Kijev utcáin „krúzolva mégis csak nagyobb tekintélye van a jó öreg M21-esnek – nem beszélek mellé,
itt a bizonyíték. Ám a Volguar után most megint kiment a biztosíték a fejemben, hiába, veszélyes szakma az autós újságírás, amikor anyagokat bogarászik az ember. Egy orosz oldalon bukkantam rá erre a vizuális merényletre, amelyet a leírás szerint 2009-ben követett el az ötlet gazdája.
Hifi nélkül nem lenne teljes a koncepció
Szlávik – nevezzük így, a rendszám után szabadon – fogott egy öreg, a szakmai berkekben szappantartónak hívott Audi 80-ast, amit a tengelytávját illetően drasztikusan megkurtított, majd az elejére egy modernebb A4-es, a hátuljára pedig a két generációval előtti A6-os elemeit eszkábálta fel. Hogy még ütősebb legyen a torzszülött gép, egyedi légbeömlőket alakított ki a B oszlop után oldalt és felül is, továbbá egy remekbe szabott hátsó légterelővel tette fel a pontot az i-re. A végeredmény önmagáért beszél, és akinek megtetszett, meg is szerezheti, mert 8 500 eurónak megfelelő rubelért gazdát cserélhet az Audi-szörny – hogy hol hirdetik, arról nincs információm. Úgy hírlik, 2,3 literes, öthengeres benzinmotor mozgatja az autót – ez valószínűleg az alapokat adó 80-as hozadéka -, míg az utastérben UNP Racer RX sportülés és – szentségtörő módon – BMW kormány található. Ha nagyon cinikus akarok lenni, akkor magyar vonatkozást is felfedezni vélek, hiszen anno Máté Péter énekelte, hogy
„És zene nélkül mit érek én… Nos, talán Szlávik is ismerheti e dalt, mert 1100 wattos hifit zsúfolt az autóba.
Remélem a mi Sanyink is tud majd ilyet építeni a roncstelepen talált több száz roncsból????
Amúgy meg ez egy versenyen készült autó, azoknak szólt a verseny, akik hobby autóépítők.
Ez lett a nyertes:::
Ugye! Igymár nem is olyan rossz munka…
Csak hozzáteszem a sok gyökérnek aki nem tudja értelmezni normálisan idegegen nyelven a híreket, hogy ez egy olyan verseny volt, autóépítőknek, persze hobbyépjtőknek, hogy mit tudnak kihozni a roncstelepen talszáz kocsiból… Ez volt a nyertes… Remélem a mi Sanyi barátunk is tusd a szarból ilyet építeni, nemcsak a többieket fikázni hungary-módra???!!!
Megáll az ész…Azért én megkérdezném Szlávik barátunkat,hogy ez neki komolyan tetszik?