Formája alapján kétségtelenül szupersportkocsinak mutatja magát az e-Wolf Alpha-2, ám a zord külső zöld belsőt takar: V8-as vagy V12-es benzines erőmű helyett két villanymotor dolgozik halk zúgással
Szemből úgy néz ki, mint egy Ferrari Enzo, nyaki izomlázat okozó 3,9 másodperces 0-100-ig tartó gyorsulásával abszolút partiban van a Ferrarikkal, Porschékkel, és a gyárilag kihegyezett német prémium sportszedánokkal, 300 kilométeres hatótávolsága – tudásához mérten – kiemelkedően jó érték, egyedül a 230 km/órás végsebesség tűnik szerénynek, amivel fej-fej mellett képes haladni a MINI Coupé Cooper S változatával.
Eme rövid jellemzés az e-Wolf Alpha-2 sportkocsiról született, amely belsőégésű erőforrás helyett két villanymotorral képes hang- és emissziómentesen száguldani. A cég 2012-re ígéri a 280 kW (381 LE) összteljesítményű, 800 Nm maximális forgatónyomatékkal rendelkező „villany-farkast, amely az említett távolságot egyetlen feltöltéssel képes megtenni. Az előrendelések felvétele hamarosan megkezdődik, az alapár előreláthatólag 245 ezer euró lesz.






Tetszene.