hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapSebességrekord MINI-vel

Sebességrekord MINI-vel

Már az a 211 lóerő is döbbenetes, amit a MINI saját mérnökei kihoztak a csúcsverzió 1,6-os turbómotorjából, az AC Schnitzer tuningjával azonban 260 lovas teljesítmény is lehetséges.





A 2585 méteres Hockenheimringen 1:13.341 másodperces köridőt ért el az AC Schnitzer Eagle, mely nem más, mint a rendszerint BMW-ket kezelésbe vevő tuningműhely MINI John Cooper Works átirata. Az „alapesetben” 211 lóerős 1,6 literes, JCW motorjából a tuningspecialista saját turbójával 260 lóerőt és 260 helyett 340 Newtonméter forgatónyomatékot tudtak kipréselni a németek, ezáltal az álló helyzetből induló 100 km/órára gyorsítás szintideje 6,5-ről 5,8 másodpercre csökkent, a végsebesség pedig 238-ról a német szokás szerinti felső plafonra, azaz 250 km/órára emelkedett. Az egyelőre egyetlen példányban megépített prototípus éles versenyben is bemutatkozott, s a múlt hét végén, Hockenheim Grand Prix versenypályáján olyan ellenfeleket tudott maga mögé szorítani, mint az BMW M3, a Ferrari California, vagy a Porsche 911 Turbo.




Mindez persze nem meglepő, az AC Schnitzer teljesen komplex tuningolást alkalmazott, saját turbója mellett, saját köztes hűtőt, verseny-kuplungot, izmosított önzáró differenciálművet épített be, s az összesen 80 kilogrammos tömegcsökkentés jegyében az ólomsavas akkumulátort lítium-ionra cserélte. A futómű magasság-szabályzós, a karosszérián a lökhárítók, a csomagtérfedél, az ajtók és a tükrök, valamint a tetőspoiler egyaránt karbonszálas műanyagok, friss a rozsdamentes acél kipufogórendszer is, a bukócsöves utastérben a kagylóülések karbonszálas vázra épülnek – voltaképp az MINI Cooper JCW egy-egy elemének megtartásával szinte saját autót épített az AC Schnitzer. Az Eagle gyártása még messze nem biztos, de az átépítők szerint a költségek (legalábbis a teljesítménykategóriához és a vetélytársakhoz mérten) nem vészesek, az AC Schnitzer Eagle értékét 62 ezer euróra, azaz 16,74 millió forintra taksálják.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek