hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap180 lóerős és ötajtós a Fiesta ST

180 lóerős és ötajtós a Fiesta ST

Az már tavaly ősszel hogy az idén , de a piacra csak jövőre érkező Focus ST kizárólag ötajtós karosszériával érkezik, s most úgy néz ki, hogy a tavaly még Fiesta ST is a családibb karosszériakivitelre épül. Nem csak ezen változtatással józanodik a sportgép, hanem teljesítményével is, a tavaly még 200 lóerősnek mondott 1,6 literes turbómotor […]



Az már tavaly ősszel egyértelmű volt, hogy az idén tesztek sorába küldött, de a piacra csak jövőre érkező Focus ST kizárólag ötajtós karosszériával érkezik, s most úgy néz ki, hogy a tavaly még három ajtóval látott Fiesta ST is a családibb karosszériakivitelre épül. Nem csak ezen változtatással józanodik a sportgép, hanem teljesítményével is, a tavaly még 200 lóerősnek mondott 1,6 literes turbómotor ugyanis „mindössze” 180 lovasnak ígérkezik a legfrissebb pletykák szerint. Félteni persze nem kell a Fiestát, a Focusban imádott EcoBoost motor minden bizonnyal így is komoly menetteljesítményekre lesz képes, szerény fogyasztását pedig saját tapasztaltaink alapján is készpénznek vehetjük, így a családiasabb sportos kisautót a korábbinál valamivel szerényebb teljesítményével is felettébb várjuk!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Na igen a Corsából van már 211- lovas limitált verzió is….kérdés mekkora sulya lesz a Fordnak és milyen futomű lesz alatta, hiszen a gyorsasághoz ezek is kellenek…ja és persze az árra is kiváncsi vagyok majd ??

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular