Igazi egyéniség a Jeep Wrangler, de évi 125 ezer autó értékesítéshez merőben új modellekre is szükség lesz
A Fiat-bázisú B-SUV várhatóan 2013-14 fordulója körül érkezne a piacra – ennek tesztelését már korábban említettük -, Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában lenne kapható, gyártását pedig Mexikóba (Toluca) fogja szervezni a Fiat. A 2013-ban esedékes, 4×4 és fronthajtással egyaránt kínált C-SUV a tervek szerint az olaszországi Mirafiori összeszerelő üzemből kerül ki, értékesítése globális léptékű lesz, leváltja a jelenlegi Compass/Patriot családot, és szoros rokonságot ápol majd az Alfa Romeo kompakt szabadidőjárművével, amelynek neve még ismeretlen. Végezetül a 2013 tavaszán esedékes D-SUV nyugdíjazza a Cherokee (Amerikában Liberty) néven ismert modellt, amely új változatában megkapja a Fiat fojtószelep nélküli, kétliteres MultiAir benzinmotorját 170 lóerővel, és összkerék-hajtással.


