Beragadt a kézifék? Segít a kapalács!

A napokban egyik kollégám betámadt a „Nem tudnád átadni a nálad lévő tesztautót?” kérdéssel. „Dehogynem!” – válaszoltam könnyelműen. Aztán néhány perccel később jött is rögtön egy céges meghívás délutánra, ahová már messze nem volt olyan egyszerű eljutnom, mint haza. Agyam persze rögtön dobta a tömegközlekedést felváltó B-tervet, életet lehelek a Használtautó kiszolgált üzletkötői autójába, a 10 éves, mintegy 250 ezer kilométert futott, lemezelt farú Renault Clióba. Tudtam, hogy rég nem volt beindítva, ezért az egyáltalán nem lepett meg, hogy az akksiját fel kell tölteni. Sajnos negyed éve senki sem nézett rá, ezért abszolút üres volt. Lassú töltéssel azonban életre kelt, később ráadtam a kakaót és telítődött is a telep. Tíz perccel indulás előtt elkezdtem készülődni, betettem az akkut a kocsiba, ami gond nélkül indult is, az igazi szívás azonban ekkor jött!
A teljesen sík parkolóban nem is feltételeztem, hogy be van húzva a kézifék, de sajnos be volt. Még valamikor januárban így lett letéve a Clio. A fék persze teljesen berozsdásodott, sem a kar rángatásával, sem az autó előre-hátra hintáztatásával nem tudtam kioldani, a jobb hátsó kerék meg sem mozdult, csak fülsüketítően magas hanggal radírozta gumiját. Szentségeltem a behúzott kézifék miatt, sík úton ugyanis teljesen felesleges és amúgy emelkedőn sem a legalkalmasabb eszköz az autó rögzítésére. Ha nem akarjuk, hogy autónk elguruljon, egyes vagy hátrameneti pozícióban kell hagyni a váltót, aki biztosra kíván menni, az a kerekeket a járda felé fordíthatja, úgy, hogy arra guruljon, ha netán elindulna. Persze nem fog, az autó motorja sokkal biztosabban rögzít, mint a kézifék, erre koros és modern, elektromos rögzítőfékes modelleknél egyaránt nagyon érdemes ügyelni! [BANNER type="1"] Hosszú parkolás esetén azonban a kézifék használata egyenesen tilos! Télen akár néhány óra alatt befagyhat, de több hetes egy helyben állás esetén minden évszakban megragadhatnak a fékek. Különösen kényesek a ritkának ma sem számító hátsó dobfékes modellek, mint például a Cliónk. A dobfék ugyanis a tárcsánál könnyebben és erősebben rozsdásodhat össze. Próbálkoztam jónéhány alkalommal a hintáztatós oldással, ám nem menekültem meg, szerelnem kellett.
Szerencsére nem sokat, elég volt az autó megemelése, a kerék leszerelése és a fékdob óvatos kocogtatása kalapáccsal. A felnit visszatéve és újbóli hintáztatással elengedett a dobra rárohadt fékpofa: ismét járóképes a Clio. Voltaképp egészen szerencsésen megúsztam a dolgot, hiszen ha a kocogtatással nem jártam volna sikerrel, akkor jöhetett volna ugyan a rozsdaoldó spray fékdobba fújása, de utána a fékhatás érdekében a rendszert teljesen szét kellett volna szedni és ki kellett volna tisztítani, ami bizony már valódi szerelőért kiáltott volna.
Az egész fék-berohadás megelőzhető a kézifék átgondolt használatával, elsősorban nem az autó rögzítésére, hanem az emelkedőn elindulásra érdemes alkalmazni. Az autó elgurulása ellen a sebességben hagyott hajtáslánc is bőven elegendő. Mit tegyenek az automata váltósok? A váltó P állása esetükben is reteszeli a hajtásláncot, ám az tény, hogy annak feszülését kerülni kell. Ezért alapesetben a szakik azt szokták javasolni, hogy az autó megállítása utána kézifékkel kell rögzíteni az autót, majd ezután kell P-t kapcsolni. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy a P-t valóban a már teljes mértékben megállított, felengedett lábfék mellett is álló helyzetű autóban kell kapcsolni, ám huzamosabb parkolás vagy télen néhány órás várakozás esetén az autót (a cikkünkben ismertetett okok miatt) ne a rögzítőfékkel fixálják, sík úton anélkül sem kunszt a nyugalmi állapot, lejtős úton pedig a járdaszegélyre fordított kerék vagy annak hiányában akár egy fából, baltával csapott ék is megteszi.