hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapÉvente kell tankolni a GM hibridjeit

Évente kell tankolni a GM hibridjeit

Amióta léteznek a plug-in-hybridek, azóta motoszkál sokakban a kérdés: nem romlik a benzin, ha mindig csak villannyal megy az autó?



Idén Európában is forgalomba kerül a Chevrolet Volt és Opel emblémás megfelelője, az Ampera. A két plug-in-hybrid hajtáslánca azonos: 150 lóerő teljesítményű, 370 Newtonméter, indulástól rendelkezésre álló nyomatékú villanymotorjukkal mintegy 9 másodperc alatt tudnak 100 km/órára gyorsulni, végsebességük pedig 161 km/óra. A padlólemezbe épített, 16 KWh-s, 288 lítium-ion cellából összeépített akkumulátorcsomag 40-80 kilométeres teljesen emissziómentes hatótávot adhat és mivel konnektorból is tölthető, előfordulhat, hogy akár sosem kell beindítani a csaknem 35 literes benzintartályból üzemelő, több, mint 500 kilométeres hatótávot adó, E85-üzemanyaggal is itatható benzinmotort.



Utóbbi kapcsán jogosan merülhet fel a kérdés: meddig tárolható a benzin? Nos, a mai műanyag tartályokban egy évig sem. Saját tapasztalatból tudom, hogy az ötliteres műanyagkannában tárolt benzinnel egy esztendő után már semmire sem mentem. A kipárolgások minimalizálására a Volt/Ampera páros esetében a GM sem a ma szokásos műanyag üzemanyagtankot alkalmaz, hanem speciális, nyomás alá helyezett, ón-cink bevonatú fémet. A benzin páratartalmát pedig a tartályon belül tárolják, azaz a benzin itt még szűrőn keresztül sem érintkezik a külső levegővel. Noha így az üzemanyag a hagyományos műanyagtartályos autókhoz mérten jóval tovább megőrzi minőségét, a fedélzeti elektronika évente mindenképp teljesen kiégeti, sőt, a motor kenésére hat hetente a csak kifejezetten rövid távokhoz használt, mindig teletöltött akkumulátorú Voltok/Amperákat is üzemanyag-égetésre kötelezi. Így érhető el, hogy mindig biztosan beinduljon és hibamentesen üzemeljen az akár a hajtásba is besegítő belső égésű motor. A GM plug-in-hibridjeivel tehát minimális szinten, de mindenképp kell benzinköltséggel is számolni, ami persze évi 10 ezer kilométeres futással és évi 1 tankkal számolva mindössze 0,35 l/100 km mértékű, azaz mai árakon kilométerenként 1,33 Ft.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek