Egyelőre homályos a Mercedes GP idei szezonja
Gyorsan össze kell kapniuk magukat, mert a középmezőny is a nyakukon van
A szezon előtti tesztek végén még meglepetést vártunk Michael Schumachertől és a Mercedes GP-csapattól. Schumacher maga dobogóra várta az egységet, sőt egy optimista nyilatkozatában még azt is megkockáztatta, hogy akár második is lehet.
Ehhez képest nagyon kiábrándító volt a csapat szereplése az Ausztrál Nagydíjon. Schumacher csak a 11. helyre kvalifikálta magát, csapattársa, Nico Rosberg pedig a hetedikre, majd két másodperccel rosszabb köridőt futva, mint a leggyorsabb Sebastian Vettel a Red Bull-lal.
A verseny még rosszabbul sikerült a német tulajdonban lévő csapatnak. Schumacherbe a rajtnál belement Jaime Alguersuari, ami miatt defektet kapott, majd ahogy három keréken a boxba botorkált még az alváz és a futómű is megsérült a Mercedesen. A 19. körben pedig biztonsági okok miatt inkább kiálltak. Nico Rosberget Rubens Barrichello ütötte ki a 23. körben egy túl optimista előzési kísérlet során. Ez volt mellesleg a Mercedes első dupla kiesésé 1955 óta.
„A szezon nem úgy kezdődött, ahogy elterveztük, de ki kell pipálnunk ezt a versenyt és a következőn dolgoznunk” – mondta Schumacher és hozzátette: „Még mindig hiszek a csapat erejében, abban a tempóban, amit a téli tesztek során nyújtottunk, és vissza fogunk vágni!”
Ez nem lesz könnyű, hiszen egyelőre a Red Bull, a McLaren, a Ferrari és úgy tűnik, még a Renault is gyorsabb a Mercedesnél, de a Sauber és a Toro Rosso is okozhat meglepetést a németeknek.





