hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFelnihiba miatt hiúsult meg a Ferrari FF tesztje

Felnihiba miatt hiúsult meg a Ferrari FF tesztje

Az angol Car magazin Ferrari FF tesztjén filmezés közben sérült meg az alapáron is 70 millió forintos, 660 lóerős sportkocsi. Két felnijét vágta gajra egy útpadka.


Sem a Ferrari FF, sem annak az olaszországi Dolomitokba szervezett menetpróbája nem újdonság, most egy szerencsétlen malőr miatt került ismét címlapunkra az összkerékhajtású Ferrari. A négyüléses, meredek hátú, de 660 lóerős teljesítményével és 3,7 másodperces 100 km/órára gyorsításával kommersznek aligha nevezhető szupergépet az angol Car magazin újságírója, Jethro Bovingdon tette átmenetileg mozgásképtelenné. Sokan egyenesen arról írtak, hogy összetörte a csaknem 70 millió forint értékű sportautót, de ez nem igaz, mindössze egy pillanatra az útpadkára hajtott, amitől az FF mindkét jobb oldali felnije borzasztóan meghorpadt, a 21 colos abroncsokból pedig azonnal kiszökött a levegő.



A két felni ára minden bizonnyal milliós tétel, a sérült kerekek ugyan nem láthatók a Car videóján, ám a szerencsétlen sofőr, Jethro Bovingdon annál inkább. Látványosan megviselte az eset, amit teljességgel megértünk. Elég munka közben egy pici figyelmetlenség és máris horribilis kár keletkezhet a tesztautóban. Mellesleg az is elgondolkodtató, hogy a kifejezetten a használhatóságát hirdető, összkerékhajtású, valós négyszemélyes, 450-800 literes csomagterű FF felnije egy az utastéri felvétel alapján nem is vészes döccenőtől meghal. Lehet, hogy nem csak Jethro Bovingdon, hanem a jelek szerint valóban könnyűre sikerült fémfelni anyagát választó mérnökcsapat is hibázott.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Már ne is haragudj, de miért lenne ez a Ferrari hibája? Sztem te még életedben nem vezettél olyan autót, amin nagy méretű alufelnik vannak peres gumikkal. Képtelenség olyan keményre csinálni 1 felnit, ami ilyen sebességnél az autó súlyától nem nyomódna be. 100% hogy ha nem Ferrari felni lett volna, hanem vmilyen noname, akkor szanaszét tört volna.
    Milyen tesztpilóta az olyan, amelyik +patkázik egy autót??? Ez egyértelműen a sofőr hibája, ki is fizettetném vele.

  2. Kamikazenk van igaza, egy ilyen peres guminál ekkora sebességnél ez törvényszerű.

    Az meg szerintem nem véletlen, hogy a felni elhajlott. Ha nem lenne ilyen lágy, akkor a kis „döccenésnek” definiált sacc kb. 10 cm-es padka rommá törte volna a felnit, futóművet, stb. Plusz a barátunk a nyelvét elharapta volna. Az sem kizárt, hogy az autóban is nagyobb lett volna a kár.

  3. Az a baj,hogy pontosan nem látni,mi volt a valós ok.De ha ekkora döccenéstől tönkrement,akkor mi lenne egy magyar átlag úton vele?Rá kéne dobni Niva kereket?Vagy hogyan lehetne itt közlekedni vele?Mondjuk biztos nem Magyarország a fő piac,de akkor is.

  4. Hát ez elég nagy égés. Ráadásul nem a Car magazinnak, hanem a Ferrarinak. Szerintem ez egy jól sikerült roadtestet láthattunk. Lehet, hogy ezeket a sportautókat nem off-roadozásra találták ki, de ez azért már mégis nevetséges, hogy ennyitől kukába lehet vágni a felnit.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek