hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÖnkényuralom és lehúzás Ferihegyen

Önkényuralom és lehúzás Ferihegyen

Várakozni tilos táblánál nem csak a várakozást, a megállást is akadályozni próbálják a reptéren. Jogkövető magatartásunk ellenére feljelentéssel fenyegetőzött a parkolóőr.




Utazzon az ember akár klasszikus, akár fapados légitársasággal, manapság már nem kunszt a jegyvásárlás, néhány kattintás az egész, akár még a beszállókártya is kinyomtatható előre. És persze a rengeteg ajánlat között igazán olcsó utazások is elcsíphetők. A repülőtérre kijutás azonban nehéz feladat, van többféle alternatív megoldás (taxi, minibusz, BKV), de a legkényelmesebb kétségtelenül az, ha valaki kiviszi az embert.


Ha családtag, legalább addig velünk van, ha kolléga, legalább átbeszéljük az aktuális ügyeket. Tényleg nem ügy Ferihegyre kijutni, a reptéren megállni azonban már nem egyszerű. Minden normális ország normális repülőterén van úgynevezett gyorsparkoló, ahol pár perc várakozás ingyenes, így a ki-beszállással nincsen gond.


Legutóbb Kiss Feri kért meg, hogy vigyem ki Ferihegy I-re, nem volt rossz bolt, hiszen egyúttal megkaparintottam tőle a BMW X3-at, a vasárnap délelőtti teljes forgalommentességben azonban a reptéri biztonságiőr alapos hidegzuhanyt zúdított ránk. A teljesen üres placcon egy várakozni tilos táblára mutogatva üvöltött ránk, hogy „Itt nem lehet megállni!”. Elsőre próbálkoztunk udvariasan megkerülni, sorry, épp csak kiugrik a kolléga az autóból és én már ott sem vagyok, de az őr nem ismert kompromisszumot, nem engedélyezte a megállást. Megkérdeztük miért nem, de erre csak a „Menjen a fizetős parkolóba, különben feljelentem” volt a válasz.


Mivel épp a várakozni tilos tábla után álltunk meg és a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelékének III/d és e pontja eléggé egyértelműen szabályozza, hogy mi a megállás és mi a várakozás – bizony figyelmen kívül hagytuk az inkalos fenyegetőzését, és megálltunk.


d) Megállás: járművel a be- és a kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg – ha a vezető a járműnél marad – egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás.


e) Várakozás: járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egyhelyben tartózkodás.

Talán ha 2 percet állhattunk ott, de végig az autó mellett álltunk, illetve folyamatosan ”rakodtunk”, azaz szedtük ki a csomagokat a csomagtartóból, tehát egyáltalán nem lehettünk szabálysértőek. Őrünket azonban láthatóan nem tudtuk meggyőzni arról, hogy mindezt lehet a várakozni tilos táblánál, így körbefotózta az autót. Szerintünk teljesen feleslegesen, de azért bevalljuk, nem jó érzés egy kilátásba helyezett, teljesen önkényesnek tűnő feljelentéssel indítani egy utazást.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sajnos nagy általánosságban el lehet mondani ezekről a gyökér biztonsági őrökről, hogy annyi az IQ-juk mint a lábméretük…MAX! Természetesen SEMMI joga intézkedni közterületen! Nemhogy a KRESZT nem ismerik de a legalapvetőbb illemszabályokat sem. Vállogatott primitív „lények”… Ezekkel is az a gond, mint a rendőrökkel, hogy nem esnek át egy **[b]átfogó[/b]** pszichológiai vizsgán, ahol rögtön kiderülne az alkalmasságuk. Mégiscsak ők *[b]kéne[/b]* legyenek értünk és nem fordítva! A rendőrök is sokszor visszaélnek hatalmukkal, mert tudják, hogy SAJNOS kevesen ismerik a jogaikat ma Magyaroszágon.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek