Őrület: 800 lóerő és 1420 Nm a Brabus-féle G Merciben!

    12
    4

    Bár a korábbi, 700 lóerős Brabus G V12 is csodálatot váltott ki mindenkiből, Bodo Buschmann, a bottropi székhelyű tuningműhely feje mégis úgy érezte, rá kell tenni egy lapáttal. A Brabus G V12 800 Widestar neve több dologról is árulkodik. A G értelemszerűen a Mercedes-Benz G-osztályra, mint kiindulási alapra, a V12 a motorra, a 800 a lóerőben értendő teljesítményre, míg a Widestar a szélesített karosszériára utal. Azt senki ne kérdezze, hogy mi értelme volt ennek a munkának, azon kívül, hogy Buschmann mester elmondhassa, jelenleg nála készül a világ legerősebb terepjárója. Az S-osztályból kivett, és alaposan átdolgozott, 6,3 literesre felfúrt, két turbóval hergelt V12-esből tehát 800 lóerőt varázsoltak elő a cég messze földön híres motortervező mérnökei, de ennél is megdöbbentőbb a 2100 1/min fordulaton ébredő 1420 Nm maximális forgatónyomaték. Ez viszont még a Brabus emberein is kifogott, mert nincs olyan váltójuk, amire ilyen őserő ráengedhető, ezért 1100 Newtonméternél elektronikus korlátozás lép életbe.

    A kerékjárati szélesítéseknek köszönhetően nem jelent problémát a 23 colos felnik elhelyezése sem, amelyekre Yokohama gumiabroncsok kerülnek. A Brabus egyébként 20 és 23 colos méret között ajánlja a kerekeket, elsősorban a háromrészes Monoblock E, illetve az egyrészes Monoblock F Platinum Edition kiviteleket. A hatalmas felnik mögött bőven jut hely olyan fékberendezésnek, amely biztonsággal lassítja a 0-100-ra 4,0 másodperc alatt gyorsuló, és maximum 240 km/órával hasítani képes óriást. A tárcsák átmérője elöl 380, hátul 345 mm, hat-, illetve négydugattyús nyergekkel.

    12 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Utánanéztem egy kicsit ennek a Cobrának.
      Hát na 🙂
      még a Bugatti Veyront is csúnyán lealázná az meg azért tényleg nem piskóta.

      http://en.wikipedia.org/wiki/Weineck_Cobra_Limited_Edition

      Engine12,900 cc V8 engine
      Horsepower: 1,100 hp (820 kW) at 7000 rpm
      Torque: 1,760 N·m (1,298 lb·ft) from 3600 rpm to 7000 rpm [1]
      0–100 km/h: 2.9 sec
      0–200 km/h: 4.9 sec
      0–300 km/h: 10 sec
      0–400 km/h: 16.9 sec

      Ezek után kíváncsi lennék hol lehet ennek a vége???

      A Veyron amúgy shol nincs ezekhez az adatokhoz képest:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Bugatti_Veyron

      Ez komolyan kezd vicces lenni! 🙂

    2. Vagy küldeni kell egy jó magyaros levelet nekik:Tanujjatok mán meg vátót csinyáni hee!Ammég a jenkinek is mögy.Na ezt fordítsák le:-).Na de tényleg érdekes,hogy nem csinálnak olyan váltót ami elbír ekkora nyomatékot.Pedig biztosan nem pénz kérdése egy Brabus autón.

    3. Ezt küldtem nekik, remélem gazdára talál náluk…

      Dear BRABUS!

      I read on the internet that your Brabus G V12 is 1470Nm but you cannot use all of that.
      You need to controll maximum 1100Nm by computer.
      If it’s true…
      Here is a car, Weineck Cobra 780CUI Limited Edition that can use 1760Nm without controll.
      http://www.autoblog.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=20541
      (This is a hungarian web page)

      You can read in german here by google translater:
      http://translate.google.hu/translate?js=n&prev=_t&hl=hu&ie=UTF-8&layout=2&eotf=1&sl=hu&tl=de&u=http%3A%2F%2Fwww.autoblog.hu%2Fpp_hir_nyomtat.php%3Fhir_id%3D20541

      Br.
      név 🙂

    4. Hát nem azért, de a cikk írója vagy nincs tisztában a COBRA fogalmával, vagy a BRABUS mérnökei le vannak maradva egy jó pár évvel ha nem tudtak váltót találni…
      Itt van Brabuséknak egy kis oktató anyag:
      http://www.autoblog.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=20541
      Nem fikázom a Mercedest, mert nekem is az van, de a tény az tény. 1760Nm-t tud a COBRA, ja és 2000Nm -re tervezték amúgy! 10sec alatt 300km/h… 🙂

    5. Nagyon brutális!1420Nm,hihetetlen,még ha a váltóig „csak”1100Nm jut el,akkor is.Talán el tud húzni egy kisebb lakókocsit:-).Vagy egy egész vonatszerelvényt.De azt nem gondolhatják komolyan,hogy a jövendőbeli tulajdonosok nem fogják kiiktatni a 240-es korlátot…