Parkolási segítség – utólag is

    3
    4

    Meredekhátú miniautókhoz kissé cikinek tűnik, de sok esetben azokhoz is nagyon jól jön a tolatóradar. Hogy valóban kell-e az adott autóhoz, azt csakis az tudhatja, aki már tolatott vele. Például az első generációs Chevrolet Sparkon, mint 3,6 méteres kisautón kétségtelenül bután mutat a radar, kívülről lehet is okoskodni, hogy minek egy ekkora autóra, amikor a vezetőülésből némi nyújtózkodással szinte elérhető a kocsi fara, ám aki már parkolt vele az tudja, a magasan kezdődő hátsó ablak miatt pont nem érezhető jól a karosszéria végpontja. És ami a nagyobbik baj: én hiába érzem a saját autómat, azt már csak tippelni tudom, hogy a mögöttem lévő autó mennyire nyúlik előre, hiszen csak ablakait, tetejét látom. Ezért aztán igenis jól jön egy kisautóhoz is a tolatóradar, a nagyobbakhoz pedig a körbe-szenzorozás sem árt, ugyanis a rendszer beépítése még mindig sokkal olcsóbb, mint akár egy lökhárító-fényezés.
    Ennek ellenére sokáig én sem szántam rá magamat, de 5970 forintért már nem tudtam az áruházban hagyni egy négyfejes, vezeték nélküli kijelzős szettet. Elsőre gondoltam beépítem magam, de aztán a tél közepén nem volt kedvem fagypont körül az utcán szerelni, felkerestem egy radar beépítésre szakosodott műhelyt. A Deák Autóelektronika nem küldött el melegebb tájra a vitt áruval, de azért megjegyezték, hogy ilyen olcsó termékből rögtön kettőt is érdemes venni, hogy 5-10 év után ne legyen majd gond az alkatrész-utánpótlással, ha esetleg egy szenzor sérül vagy alapból megadja magát. Tényleg megfontolandó, hiszen hatezer forintért tényleg kár lenne majd futkorászni. (Persze ez a téma azóta is parkol.)
    Első körben azt kellett eldöntenem, hogy a radar 15 ezer forintos beépítési költségén felül szánok-e még a fényezésére. Utóbbi 5 ezer forint, hiszen az autó színét ki kell kevertetni és spray-be kell töltetni, hogy az alapvetően nem fényezéssel foglalkozó műhelyben a néhány műanyagdarab fújható legyen. Én kértem, mert szerintem bután mutatna a fényezett műanyagon a fekete szenzor, fényezetlen lökhárítóval vagy fényezetlen csíkba építve azonban ez a tétel elkerülhető lett volna. [BANNER type="1"]
    Nem csak a beépítés költségét, időigényességét is növeli a fényezés, annak ugyanis egy nap a száradási ideje, az elektronika pedig 2-3 óra alatt gond nélkül beépíthető. Kis szerencsével le sem kell szerelni a lökhárítót, a szenzorok pontos helyének kimérése után az autó alá nézve megállapítható, hogy van-e valami a szenzorok jövőbeli helye mögött vagy fúrhatók a lyukak felszerelt lökhárítóval is. A Spark szerencsére ilyen volt. A már jónéhány rendszert látott Deák elektronikás srácok első körben nem a lökhárítóba vájtak a tolatóradarhoz mellékelt lyukfúróval, hanem egy erre rendszeresített plasztik-lapon próbálták ki, hogy a kapott fúrófej valóban a szenzorokhoz illő-e. Szerencsére az volt, így következhetett a lökhárító lyuggatása, de előbb még egy külső áramforrással kipróbáltuk a radart, hogy beépítés előtt kiderüljön, ha esetleg valamely eleme rossz. Nem volt az, így következhetett a befűzés: itt figyelni kell a szenzorok sorrendjére és arra is, hogy felső pontjuk valóban felfele nézzen, le-fel ugyanis nagyobb mezőben látnak, mint oldalra és a kijelző azt is megmutatja, hogy melyik oldalt érzékel a rendszer akadályt.
    A profibb szenzorok a lökhárítónál lecsatolhatók a központi egységhez vezető kábelekről, hogy egy esetleges koccanás javításánál ne kelljen az összes kábelt kibontani – az enyém persze nem ilyen, ezért a központi egységet nem túlzottan eldugott helyre, a pótkerékfészekbe tettük. A központi elektronika a tolatólámpa vezetékéből kap áramot, a vezetékre még az utastéren belüli szakaszon érdemes egy leágazást forrasztani, hogy ezt ne kelljen kívülről visszahúzni, mint a szenzorok kábeleit. Utóbbiakat pedig egy gumidugón vagy már létező kábelkivezetésen keresztül javallott bevezetni, külön lyukat semmiképp sem érdemes fúrni, hiszen az csak rozsdásodási lehetőséget jelentene és a korrózió elleni jótállásnak is azonnal búcsút inthetnénk. A kijelző nélküli tolatóradar beépítése be is fejeződhetne a szenzorok és a központi elektronika, valamint a tápot adó tolatókamera-kábel összekötésével, ám nekünk még a kijelzőnek is kellett helyet és áramot találni. Mivel a központi egység rádióhullámokkal küldi jeleit, itt azt nem kellett a központi dobozzal összekötni, elég volt egy tápot adni a parányi kijelzőnek, a műszerfal alatt nem volt gond áramot lelni, arra csatlakoztatni a kijelző gyári kábelét és azt a műszerfal alól az ajtószigetelő gumikéder alatt felvezetni. A beépítés így tényleg elég gyorsan és profin sikerült, egyáltalán nem bántam meg, hogy nem magam kezdtem neki. Nem csak a szereléssel, magával a termékkel is tökéletesen elégedett vagyok, ahhoz képest, hogy mennyire filléres, egészen precízen, 10 cm-es pontossággal látható az autó mögötti távolság, a négy szenzor miatt pedig még a vékonyabb oszlopokat sem hagyja figyelmen kívül a rendszer.
    Azt hiszem ennél drágább eszközt nem lett volna érdemes venni a már bő 5 éves autómba, de azért kíváncsian néztem végig a Deák Autóelektronika által kínált parkolást-segítő arzenált. A szenzor méretű, a lökhárító közepébe fúrható tolatókamera nem volt újdonság, de be kell valljam, a gyári rendszámtábla-világítás helyére építhető lámpa-kamera duó újdonság volt. Utóbbi tényleg egészen profi és alig észrevehető. Mint megtudtam, a kamerák és a kijelzők szabadon válogathatók egymáshoz. A legolcsóbbak mindkettőből 20 ezer forint tájékáról indulnak, a monitorok persze navigációval vagy DVD-lejátszóval, telefon-kihangosítóval is kombinálhatók és létezik visszapillantó tükörre tehető tükör-monitor is. Egy belépő tolatókamera szett beépítéssel együtt 70 ezer forint környékén választható (itt a kamera kábelét előre kell vinni a monitorhoz, így a szerelés jóval munkásabb, mint egy sima radarnál), ugyanennyiért 8 fejes, azaz elöl-hátul 4 érzékelős parkolószenzor is kérhető. Utóbbinál alapesetben a hátramenetbe kapcsolás utánra van időzítve (rendszerint fél percig) az első szemek aktivitása, de némi felárért kérhető sebességfüggő érzékelés, ami mondjuk 10 km/óra alatt fixen bekapcsolja a radarokat. Ha valaki nem csak magától, a többi autóstól is félti autóját, kaphat olyan elektronikát is, amely a parkoló autó lökhárítóját is figyeli, ha közeledést észlel nem az utastérben csipog, hanem először a vészvillogót kapcsolja be, majd kürttel jelez megálljt a közeledőnek. Egy drágább autóba bizonyára ilyet vennék, egy komplett rendszer 100 ezer forint körüli ára még mindig olcsóbb, mint az első-hátsó lökhárító akár egyszeri fényezése.
    Előző cikkMégsem i-Setta az új BMW
    Következő cikk360-at megy a világ leggyorsabb kombija
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS