Fazon Twingo nyitott tetővel – Renault Wind teszt

    1
    4

    Már 10 éve, 2001-ben volt, amikor a Peugeot a 206 CC-vel feltámasztotta a kemény-tetős kabrió műfaját. Nem első körben alkalmaztak ilyen karosszériát, hiszen az 1935-ben megjelent 402 Eclipse lemezteteje is nyitható volt. A konkurensek közül a Renault elsőként érzett rá, hogy van lehetőség e műfajban, ám a Mégane Coupe Cabriolet nem a 206, hanem a 307, illetve ma már a 308 CC konkurenseként említhető. A rombusz-emblémás márka legkisebb kabriójára tavalyig kellett várni.

    Ügyesen, nem elsősorban a piacvezető Peugeot 207 CC vetélytársaként készítette el mini-kabrióját a Renault, hanem egy kevéssel az oroszlán-emblémás modell alá lőtt. A Wind ugyanis méreteivel a Twingo és a Clio Campus (azaz a Clio II mai verziója) között helyezkedik el. Hiába hosszabb 23 cm-rel a háromajtós Twingónál, 3,83 méteres hosszával még elég kompakt. A kétajtós valójában minden elemével különbözik a Twingótól, orra is nyújtottabb, így nem aránytalan a növelt hossz. Kisautós alapjai ellenére formájával ügyesen adja el magát dögös sportautónak a Wind. Kíváncsiak is voltunk, vajon tényleg az? A lehetőség voltaképp megvan, hiszen a tesztautót a Twingo RS-ből ismert 1,6 literes, 133 lóerős benzines hajtja.

    Első pillantásra nem lehet eldönteni, hogy mi is valójában a Wind, amennyire sportos, annyira játékautó-szerű is. Egyrészt méreteiből kifolyólag, másrészt mivel egy-egy megoldása nagyon puritán – főként vételárához mérten. Ilyen a Twingóból átörökített egy ujjas kilincs, a beltér olcsó, kemény műanyag-világa vagy az ülések mérete. Pedig megtévesztés utóbbiaknál is bőven van, a tesztautó esetében 300 000 forintos plusz tételért bőr hatású, mogyoró-színű kárpittal burkolt ülőalkalmatosságok tetszetősek és háttámlájukkal tartásukkal is egészen megnyerőek, ám rövid ülőlapjukkal már hosszabb városi utazásokkor is kimutatják foguk fehérjét. A többi megoldás inkább hóbortos, mint puritán. Nagy kár, hogy a bőr(szerű) ülésekhez még további 60 000 forint lenne a fűtés, anélkül ugyanis nagyon hidegek télen. A csövekbe bújtatott műszerek az utas elöl hatásosan rejtőzködnek, pedig nagyon nem kell titkolni, hogy mennyivel megyünk, a Wind lényege pont az, hogy már kis tempóval is élmény vele autózni. Zárt tetővel is vannak menetzajok bőven, jól hallható a motor, a kerekek gördülése és 100 km/órától a szélzaj is. De a passzentos terű, zárt tetővel szűk ajtónyílású csöppségben mindezek nem zavarók, pont az a jó, hogy érezhető az autó és ebben partner a jól kapcsolható 5 fokozatú váltó, valamint a viszonylag közvetlen kormánymű is. Jó úton eltaláltnak tűnik a futómű: a sportos karakterhez passzolóan feszes a lengéscsillapító-hangolás, minimális a kanyarodási oldaldőlés és még csillapítani is tud valamennyit a rendszer. Az úthibákon mind ügyesen tompít, mégis kivétel nélkül közvetíti még a kisebbeket is és az úthullámok kivasalásáért sem tud tenni: rossz úton veszettül ráz, de előnyére szóljon, hogy még a tesztautó extrém peres, 205/40 R17-es abroncsaival sem üt erősen. Még fontosabb, hogy rossz úton sem csavarodik a karosszéria, nyitott tetővel is merev és ilyenkor a csukott kalappal hallható halk tetőnyiszogás sincs.

    Noha a futómű meglehetősen sportos, az 1,6-os 133 lóerős benzines itt nem annyira fickós, mint a Twingo RS-ben. Azért a 9,2 másodperces 100 km/órára gyorsítás tisztességes és megvan a 200 km/órás végsebesség is, de igazán komoly mutatványokra nem képes a Wind. Városban persze nincs sok ellenfele, általában nem vagyok gyorsulási versenyző, de ezzel a kis méregzsákkal minden városi elindulást élveztem, egyetlen kihívó mögött maradtam le, egy BMW 530d-vel már nem lehettem versenyben. Noha autópályán több ellenfél akadhat, ott sem rossz a kis Renault, országúton pedig hajlamos elhitetni, hogy már-már sportkocsi. Pedig nem az, hajtott első kerekei elinduláskor úgy kaparnak ki, mintha semmi tömeg nem lenne rajtuk, aki igazán sportos autót keres, az felejtse el ezt a modellt! Nem csak a menetteljesítményei miatt, hanem azért, mert gyorsan sávot váltani egészen egyszerűen nem lehet a Winddel, osztatlan látóterű jobb oldali tükre elképesztően holtteres s ezen a hátra pillantással sem lehet segíteni, a hátsó ablakot ugyanis szemtakaróként övezik a sárvédő-lemezek felhúzott szélei.
    Ellenben aki nem akar száguldozni, higgadtan vezet és „csak” kabriózni szeretne időnként, annak kiváló a Wind. Rekord gyorsan, 12 másodperc alatt pakolja egyetlen elemből álló tetejét csomagterének fedelébe. Nem tévedés, valóban a fedélbe, így tetőhelyzettől függetlenül fix a Twingóénál nagyobb, 270 literes csomagtér. Ezzel az értékkel kabrió vetélytársainál jobb és a hagyományos kisautókkal is éppen felveszi a versenyt.

    Így a kabriós műfajt kedvelőknél akár egyedüli autóként is szolgálhat a Wind, hiszen kemény tetejével télen-nyáron használható, kalapja még telepakolt csomagtérrel is bármikor lenyitható. Az 1,6-os motor képességeit kihasználva is elfogadhatóan, városban is 10 liter alatt fogyaszt 100 kilométerenként. Ez persze nem szerény, ahogyan az 1,6-os motoros és sok egyéb mellett 17 colos alufelniket, automata légkondicionálót, eső- és lámpaszenzort, valamint Bluetooth-kihangosítós CD-rádiót adó Exception verzió 5 290 000 forintos alapára sem az. Azonban a konkurenciához mérten ez még mindig kedvező, a picit szerényebb vagy inkább csak józanabb, minden fontos kényelmi és biztonsági (ESP, 4 légzsák) elemet megadó 1.2 TCe (turbós, 100 lóerős) alapverzió pedig 4 790 000 forintos árával a piac legolcsóbb kabriója. (Egyedül a smart fortwo cabrio bázisa olcsóbb nála, ám azonos teljesítménnyel és felszereléssel az is jóval drágább). Akinek tehát tetszik, ne habozzon, kellemesen autózhat majd vele!
    Előző cikkUtcára kerül a villanymotoros BMW ActiveE
    Következő cikkTraffipax áldozata lett a versenyautó
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás