Manapság a Subaru-Toyota kapcsolat hallatán szinte mindenkinek a régóta körvonalazódó sportkocsiprojekt ugrik be, pedig zajlik az élet ezen kívül is. A Toyota Verso-alapú Subaru egyterű, a Trezia már december óta kapható Japánban, de a cégvezetés már akkor hangsúlyozta: a terveikben szerepel az európai forgalmazás, ráadásul az új modell önállóan érkezne, és nem valamelyik korábbi típus leváltásával. Most, hogy közeledik a Genfi Autószalon, az Automotive News értesülései szerint a Trezia ott lesz Svájcban, és tavasszal elkezdődik a forgalmazása. Otthon 1,3 és 1,5 literes benzinmotorral, valamint fokozatmentes CVT automataválóval kínálják a kocsit, ám Európában kapitális hiba lenne a dízel mellőzése. A japánoknak szerencsére eszükben sincs bakot lőni, és mivel a saját, kétliteres Boxer-Diesel erőforrásuk túl nagy lenne a Treziához, valószínűleg a Toyota 1.4 D-4D motorja kerül majd a gépházba.
Toyota-alapú Subaru modell Európának
Fény derült a tavaly decemberi titokra, azaz kiderült, tavasztól már Európában is hódítani fog a Subaru Trezia egyterű.