Öt hazai autó 100 évnél is idősebb

    0
    2

    Egy 1980-as modellre legtöbben modern autóként nézünk, ilyen lehet például a már első kerék hajtású Opel Kadett D vagy Lancia Delta is. Ezek azonban első példányaikkal azonban már veterán korúnak számít. Bőven található ilyen autókból itthon. A Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett adatsorában az összes, elsőként 1980-ban vagy azt megelőzően forgalomba helyezett jármű szerepel, e szerint csaknem 70 ezer ilyen autó és valamivel több, mint 20 ezer motorkerékpár rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel és a tényleges veteránjármű állomány ennél még jelentősebb lehet, hiszen sok a forgalomból kivont, restaurálásra váró vagy külföldről papír nélkül, alkatrésznek behozott és az így talált példány is. Az érem másik oldala viszont, hogy rengeteg veteránkorú autó egyszerűen napi használatban maradt tulajdonosánál, vagy éppen még nem vonták ki a forgalomból a „haldokló jószágot

    A vetaranpark.hu közösségi weboldal nemrég feldolgozta a KSH statisztikáját és megállapította, hogy sok az egypéldányos modell itthon, a legidősebb működőképes autó egyébként egy 1898-as gyártású Panhard Levassor. Az autóipart számos újítással – például sebességváltóval – megreformáló gyártó a 10 legidősebb forgalomban lévő autó listájának második és harmadik helyén is szerepel. Ezen kívül a De Dion, a Fiat, a Rauch and Lang, a Ford, a Citroën, valamint a Salmson képviselteti még magát a top 10-ben. A veterán korú motorok az autókhoz képest már „fiataloknak” tekinthetők, hiszen a 10-es toplista élén egy 1927-es Indian Scout szerepel, míg a sort egy 1930-as gyártású Harley-Davidson zárja. A veterán korú autók körében a mennyiségi csatát a Lada 2101-es nyerte, ebből a típusból több mint 10 ezer gördül a magyar utakon – nagy részük feltehetően még napi használatban. A legnagyobb darabszámú forgalomban lévő veterán korú autók top 10-es listájában javarészt keleti márkák találhatóak, ez alól csak a Volkswagen két modellje, a Golf, illetve az 1300-as bogár a kivétel. A veterán motorok tekintetében a mennyiségi versenyt az MZ nyerte, de a VeteránPark által összeállított 10 legnagyobb darabszámú motor listájára több Pannónia és a Danuvia 125 is felküzdötte magát.
    A 10 legidősebb forgalomban lévő veterán korú autó (évszám):
    1. Panhard Levassor (1898)
    2. Panhard Levassor (1899)
    3. Panhard Levassor (1900)
    4. De Dion Bouton (1902)
    5. Fiat Wiener Dolomit C3 (1910)
    6. Rauch and Lang 2 Axle Rigid Body Saloon (1914)
    7. Ford T-modell (1917)
    8. Citroën C2 (1922)
    9. Citroën Torpedo II (1922)
    10. Salmson Val 3 (1923)


    A 10 legidősebb forgalomban lévő veterán korú motor (évszám):
    1. Indian Scout (1927)
    2. D-Rad R-06 (1928)
    3. Harley-Davidson JD (1928)
    4. Indian 101 Scout (1928)
    5. NSU 501 T (1928)
    6. BMW R16 (1929)
    7. Indian (1929)
    8. Harley-Davidson 30 (1930)
    9. NSU 501 TS (1930)
    10. MÉRAY JAP-350 (1931)


    A 10 legnagyobb darabszámban forgalomban lévő veterán korú autó (példányszám):
    1. Lada 2101 (11896)
    2. Volkswagen Golf (4280)
    3. Trabant 601 (5959)
    4. Wartburg 353 (3173)
    5. Lada 2103 (2739)
    6. Volkswagen 1300 (2710)
    7. Skoda 105 (2118)
    8. Polski Fiat 126P (1944)
    9. Skoda 120 (1158)
    10. Skoda S100 (1113)

    A 10 legnagyobb darabszámban forgalomban lévő veterán korú motor (példányszám):

    1. MZ TS 125 (1884)
    2. MZ TS 250 (1782)
    3. Pannónia T5 (1547)
    4. Jawa 250 (1056)
    5. Pannónia P10 (739)
    6. MZ TS 125/1 (650)
    7. MZ ES 250/2 (591)
    8. Jawa 350 (479)
    9. Danuvia 125 (478)
    10. Pannónia P12 (336)


    Forrás: VeteránPark – KSH, 2010
    Előző cikkÚj autót kapott, mert túlélte a horrorütközést
    Következő cikkTerméket vagy életérzést kínálnak az autómárkák?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.