kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapToyota Vitz – nem vicc, ez az új Yaris

Toyota Vitz – nem vicc, ez az új Yaris

Japánban már most megjelent, Európában jövőre lép színre harmadik nemzedékével a Toyota kisautója.


Eddig sem volt másképp, az európai Toyota Yaris megjelenését előzi a japán belpiacos Vitz. A harmadik generáció a most kapható Yarisnál 10 cm-rel hosszabb. A 3,88 méteres, egyelőre csakis ötajtós karosszériával megismert kisautó a korábbinál 3,5 cm-rel nagyobb hátsó lábteret ígér. Önsúlyát 30 kilogrammal apasztották a fejlesztők, így fogyasztását is szerényebbnek mondják a kifutó Yarisénál, az alapváltozat 1,05 tonnás. A Japánban már most bemutatkozott Vitz alapjain, Európában, márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik majd be a Yaris, mely várhatóan kívülről alig különbözik majd a Vitz-től. Motorpalettájuk azonban nem lesz teljesen azonos, a japánok 1,5 literes, 107 lóerős csúcsmotorja nem várható a Yarisba. A másik két egység lényegében a mostani Yarisból kerül át, az 1,0 literes háromhengeres 69, az 1,33 literes négyhengeres 100 lóerőt ígér. Utóbbihoz Európában a mostani Yaris hasonló verziója alapján 6 fokozatú manuális váltó várható – bár az új Vitz ezen variánsa ötfokozatút kap. A japán Vitz opciós automata váltója fokozatmentes, egyelőre nincs információ arról, hogy Európának marad-e a mostani robotizált vagy itt is várható a folyamatosan változó áttételű osztómű.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek