20 mm-rel szélesebb lehet a mosoly a Brabus tulaj arcán
A SLS már szériakivitelben sem mondható hétköznapinak, és szerencsére a Brabus is csak éppen annyit tett hozzá az autóhoz, hogy az ő modelljével minden más Mercedes SLS-t leverjen az ember. Először is 20 mm-rel kiszélesítették az első és a hátsó lökhárítók illetve a sárvédők cseréjével. Így előre 9,5Jx20-as kerekek, hátulra pedig egész gigászi, 11Jx21-es felni kerültek, amikre 275/30 és 295/25-ös Pirelli vagy Yokohama gumikat lehet rendelni. A látványt fokozza, hogy a Bilstein gátlókkal 30 mm-rel lejjebb ültették az autót.
Na de hogy ne csak a szemnek, hanem a stopperórának is oda tudjunk csapni, a Brabus sajáttervezésű titán kipufogót varázsolt az autó alá, ami 40%-kal könnyebb a gyárinál, mindössze 12 kg-t nyom, de tíz lóerő pluszt és még figyelemfelkeltőbb hangot ad az autónknak.
Belül a műszerfal, kívül a kerék árulkodhat, nem hétköznapi az SLS
Belül természetesen a karbon, a matt alumínium és a bőr dominál minden mennyiségben, ja és a kilométeróra, amit 400-ig számoztak.












