Barrichello kezében csapata sorsa
Az utolsó nagy privát Formula–1-es csapatként emlegetett brit istálló teljesítmény sokat javult a szezon második felében.
Rubens Barrichello szerelői pedig annyira bíznak versenyzőjükben, hogy fogadalmat tettek, addig nem borotválkoznak, amíg a brazil dobogóra nem áll.
Ez merész vállalkozás, mert Barrichello Valenciában ugyan negyedik, Silverstone-ban pedig ötödik lett, de az utóbbi négy versenyen egy kiesés mellett két tizedik és egy tizenkettedik helyet tudott csak felmutatni.
Barrichello utoljára a tavalyi Olasz Nagydíjon állt dobogón, amit megnyert, de akkor még egy Brawn–Mercedes volánja mögött ült, ami egészen más történet volt.
A Williams szerelői itt még frissen borotváltak
Williams versenyző pedig a 2008-as Szingapúr Nagydíjon állhatott utoljára pódiumra, amikor Nico Rosberg második lett. Igaz, akkor a csapat még Toyota motorokat használt, szemben a jelenlegi Cosworth-okkal.
Szóval Barrichellónak nagyon össze kell kapnia magát, különben egyre több hajótörött külsejű alak fog felbukkanni a Williams boxában.







