Korongok zsinóron

Szeretem a stand-up műfajt. Tudják, amikor semmi színházi díszlet, semmi fakszni, csak egy árva mikrofon és a nagy dumás előadó. Rendszeresen járok ilyen műsorokra, feltéve, ha sikerül időben belépőjegyhez jutnom, ugyanis a közönségkedvencek – a tévéből, rádióból jól ismert fazonok – sóderolására pillanatok alatt elkel minden talpalatnyi hely elővételben. A hazai stand-up humor egyik koronázatlan királya minden kétséget kizáróan Kőhalmi Zoltán, a végre-valahára diplomás építész, akinek személyét azért szövöm bele ebbe a cikkbe, mert a teszt után rájöttem, a Skodával kapcsolatos sommás véleményemet voltaképpen ő fogalmazta meg helyettem az egyik fellépésén. Idegen tollakkal pedig nem ékeskedem. A történet lényege röviden, hogy Zoli – miután ráfutott egy kis műanyag gáztűzhelyre, amely az elem behelyezése után végtelenítve a Lambadát kezdte játszani – egyszerű játékot keresett kislány gyermekének, amit nagy örömére egy kisipari termék képében meg is talált. Ezt a terméket úgy hívják, ami, és annyit is tud: korongok zsinóron. Nos, ez az Octavia pontosan ugyanilyen őszinte négykerekű, éppen annyit tud, illetve azt tudja, amennyit és amit elvárnak tőle.

Az orrplasztikára nem mutatkozott égető szükség, a közönség szerette a régi arcot, csakhogy az Octavia modellciklusa a félidőnél tart, és muszáj volt valamit kezdeni a karosszériával, az autóiparban ez kötelező gyakorlat. Jobb híján ez lett a végeredmény, ami a képeken látszik; nem rossz, de ismeretségi körben elkövetett rövid közvélemény-kutatásom alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a korábbi változatnak is bőven maradtak hívei. A felhúzott szemhéjra hasonlító fényszórók érdekessége a nevesítés, azaz ugyanúgy feltűnnek bennük az Octavia-feliratok, mint a nagy testvér Superb esetén. A lámpákon kívül (ideértve a hátsókat is) vadonatúj a terebélyesebb hűtőmaszk és a két lökhárító, továbbá a csehek arra is ügyeltek, hogy a típusjelzések betűstílusát precízen megtervezzék – gondolta volna ezt valaki, amikor még farmotoros 120-as „vízforralókat” ontottak a szalagok? Így változik a világ.

A külsőről tehát nincs sok mondanivaló, az új Octavia alapvető karaktere a lecserélt alkatrészek ellenére sem változott, a részleteiben módosított forma továbbra is nyugalmat, letisztultságot, biztonságot sugároz – nekem legalábbis ezek az érzések, fogalmak jutottak eszembe. A helyzet azonban az, hogy a belső tér vonatkozásában sincs tucatnyi említésre méltó dolog, és ez inkább előny, mint hátrány. Maga a típus reklámkampánya is arra épült, hogy a Skoda a jót próbálta még jobbá tenni, és mint mindig, valahol félúton lehet az igazság. A krómpálcával vigyorgó kormánykerék (à la Superb, minő véletlen) nekem speciel nem tetszett, mint ahogy a szimplán műanyag bevonata sem, de a kidolgozás alapossága, minősége önmagáért beszélt, és a műanyagok is jobbak, mint korábban. Az áttervezett középkonzol első pillantásra fel sem tűnt, szépek az este fehérben pompázó műszerek, minden a helyén van, még a véletlenül rosszul rögzített hátsó üléstámlára is figyelmeztet egy piros kis nyelv (à la Volvo); egyszóval nehéz kötözködni, talán a kissé gyászos hangulatú színvilág említhető, a szürke-fekete kombináción még a matt ezüst dekoráció sem tudott lendíteni. Persze, flottásoknak tökmindegy, márpedig ők nagyon szeretik a középkategóriás Skodát, nem véletlenül.

Az alapnak használt Golf-padlólemez kis autót sejtet, de az Octavia nem kicsi, sőt, ellenkezőleg: sikerének egyik kulcsa, hogy kategóriájában átlagon felüli helykínálattal rendelkezik. Aki nem szereti a kombit, annak a hagyományos ötajtós is megteszi családi igavonónak, mert attól függetlenül, hogy négy felnőtt kényelmesen elfér az autóban (hátul a fejtér 180 cm fölött azért nem korlátlan), a poggyászokat 560 literes üreg várja, ami akkora, mint a nagyságrendekkel nagyobb és drágább luxus Mercedes-Benz S-osztály csomagtere. Apró holmiknak a szokásos tárolók jutnak, mint ajtó- és üléstámla zseb, kesztyűtartó, középkonzol, de javasoljuk a fapados Classic szint feletti kipróbált Ambiente változatot, amely – többek között – könyöktámaszba rejtett dobozt is ad, nem túl szellemes Jumbo Box néven.
Eddig szinte kizárólag arról esett szó, hogy az Octavia módosításait nem a szükség és a józan ész, hanem a követendő divat szülte, de a motor nem sorolandó ide. Ugyan az őskövületnek számító 102 lóerős, benzines 1.6 MPI nem tűnt el végleg a kínálatból, némi cinizmussal megjegyezve talán soha nem is fog, a jövőt jelentő 1.4 TSI bizonyos értelemben az öröm forrása. Ne feledjük, akik az Octavia szegmenséből, döntően ár/érték arány alapján választanak maguknak autót, azoknak nincs tele a pénztárcájuk, kvázi a lehetőségeik erősen korlátozottak, és ilyenkor gyógyír lehet a sebre az olyan négykerekű, amely nem érezteti a gazdájával minden pillanatban, hogy meddig nyújtózkodhatott. De EZ az 1,4-es nem AZ az 1,4-es! A hengerűrtartalom 1390 köbcentije még nem tűnik túlzottan izgalmasnak, sőt, ám a turbó, a 122 lóerő és a 200 newtonméter forgatónyomaték hallatán már felcsillan a szem. Bizony, a kis vastüdős 1,4-es jókora fityiszt mutat az 1,6-osnak, bár az autó 13 mázsás önsúlya kontrasztos határokat szab a dinamizmusnak. A vízválasztó nagyjából 3000-es fordulatszám környékén van, ez alatt nem parádézik a négyhengeres erőforrás, fölötte viszont határozott életjeleket mutat, és a hangja is megjön.

Mozgás közben meglepő módon leginkább a futómű a gyenge pont, igaz, a gyenge szó jelen esetben kissé szubjektív, mert hétköznapi használattal az Octavia viselkedése problémamentes. A gond akkor van, ha a vezető megpróbálja kiaknázni a motorban szunnyadó erőt, és ilyenkor már nem viselkedik eléggé meggyőzően a csehek remeke. Egyéb tekintetben viszont nincs ok az aggodalomra, a hatfokozatú mechanikus sebességváltó csont nélkül hozza a kötelező színvonalat, könnyedén, egzaktul kapcsolható, a kormányzás pontos, és a fék is jó. Utóbbi berendezés teljesítőképessége felértékelődik, ha tudjuk, a turbós Octavia a bűvös 10-es határon belül, gyári közlés szerint 9,7 másodperc alatt gyorsul 0–100-ra, végsebessége hajszállal átlépi a 200 km/órát (203 km/h), miközben átlagfogyasztása csupán 6,6 l/100 km. Nem kizárt, hogy ennyit is fogyaszthat, nekünk azonban a közelébe sem sikerült kerülni a prospektusban olvasható értéknek, a teljes tesztátlag 7,8 literre adódott, köszönhetően a 10 liter környéki városi étvágynak.

Költségek vonatkozásában a Skoda Octavia Ambiente 1.4 TSI tudja mindazt, amire egy átlagos családnak, illetve egy cég megbecsült alkalmazottjának szüksége lehet, és a legfrissebb importőri árlista szerint ennek a tudásnak jelenleg 4,97 millió forint az alapára. Kiemelve a legfontosabb tételeket, ebben a stafírungban benne foglaltatik az ESP, az első és hátsó fejlégzsák, a ködfényszóró, a tűrhető hangminőségű hifi és a műszerfali multifunkciós kijelző is. Az eleganciát színre fújt tükörház, valamint kilincs fokozza. A felsoroltakon kívül természetesen rengeteg extra tartozék választható a típushoz, mi ezek közül a cirka 600 ezer forintos, hétfokozatú DSG automata váltót emelnénk ki, amely mindenképpen hasznos lehet. Felidézve a tesztautóval töltött kellemes napokat, rendre Kőhalmi Zoltán kabarészámának korongos zsinórja jut az eszembe, mert az Octavia viccen kívül valóban azt nyújtja, amit várnak tőle. Sem többet, sem kevesebbet.