kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapWards-lista: V8-as, konnektoros hibrid és üzemanyagcellás is van

Wards-lista: V8-as, konnektoros hibrid és üzemanyagcellás is van

Az idei évre is összeállította 10 Best Engines listáját az amerikai Wardsauto. Van rajta minden!




A Wardsauto 1994 óta minden évben kihirdetett 10 Best Engines listájára nem csak hibrid, hanem tisztán elektromos autó is felkerült. Utóbbi a Chevrolet Bolt (vagy az Opel Ampera-e amerikai megfelelője), de megtalálható rajta a hibrid Toyota Camry, az üzemanyagcellás Honda FCX Clarity és a Chrysler Pacifica plug-in Hybrid is, ami hétülésesként kínál 50 kilométer feletti elektromos hatótávot, utána pedig 3,6 literes V6-os benzinessel mozog. A downsizing amerikai megtestesítőjeként a Ford F-150 2,7 literes, ikerturbós V6-osa és az Infiniti Q50, 3,0 literes, 400 lóerős turbós benzinese is szerepel a listán, amin a Jaguar XF 2,0 literes 237 lóerős turbós benzinese, valamint a Honda Civic Type R szintén turbós 300 lóerőse is rajta van. És persze ott van a Kia Stinger 3,3 literes, 365 lóerős turbósa is. De Amerika azért Amerika, nem hiányzik a listáról a Ford Mustang GT immár 460 lóerős szívó V8-asa sem, amihez már 10 fokozatú automata is választható. Te melyiket választanád?




Európából furának tűnhet, hogy a Ward’s listáján nem a Prius szerepel. Ám nem kell ezen meglepődni, újabb modell a Camry, s bár továbbra is a Prius a világ legnagyobb példányszámban eladott hibridje, maga a Camry népszerűbb az Egyesült Államokban, márpedig abból is van hibrid, s a jenkiknek utóbbi talán még fontosabb. [BANNER type="1"]



A Camry-ben lényegében ugyanaz a 2,5 literes, soros négyhengeres Atkinson ciklusú benzines dolgozik, ami a RAV4 Hybridben vagy a Lexus NX 300h-ban (továbbá a IS 300h-an és a GS 300h-ban is). A mindössze 176 lóerős, 220 Nm nyomatékú, alacsony fogyasztásra optimalizált, 41 százalékos termikus hatásfokú benzineshez egy 118 lóerős, 202 Nm nyomatékú villanymotor csatlakozik, amivel 208 lóerős rendszerteljesítményt ad. Az amerikai tesztelők állítólag semmiképp sem tudták 5,9 l/100 km érték fölé tornászni a fogyasztását. Ugyanakkor pozitívumként értékelték azt is, hogy a takarékos üzem semmit sem von le vezetési élményéből, igaz, a formaterv kapcsán ők is elismerték azt, ami a Prius kapcsán is elmondható, sokaknak túlzás lehet a dizájn. Holott a Camry a Priushoz képest még talán visszafogottnak is mondható. Egy biztos: a Toyota mindenképp bebizonyította, a már több mint 20 éves, s a hibrideket a mai napig meghatározó Priusnál eggyel nagyobb kategóriában is bajnok „kétmotoros modellt tud készíteni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha az Avensis utódjaként Európa meg is kapja a Camryt, szerintem 99%, hogy nem ezzel az orral fog megérkezni. A Corollával is így volt – az autós újságírók lelkendeztek, hogy „na, végre egy izgalmas Corolla”, aztán egy jóval ingerszegényebb verzió került az öreg kontinensre. Az amerikai márkaarculatba a képen látható orr passzol, de az ittenibe ez nem illik bele.

    Chrysler-hajtáslánc a legjobbak között. Ez jó hír. A szerencsétlen, csóri, ámde igen kelendő Pacifica az öregecske 300-assal együtt viszi a hátán a szebb napokat is megélt márkát 🙁

  2. „amerikai tesztelők állítólag semmiképp sem tudták 5,9 l/100 km érték fölé tornászni a fogyasztását”

    Ilyenkor látszik hogy mekkora prostik az amerikai autós újságírók…

    Kacc kacc. Akkor nektek hogy sikerült összehozni a 8 litert? https://new.autonavigator.hu/cikkek/slager-lesz-lexus-nx-300h-teszt/

    Gondolom úgy, hogy nem vetítettetek, mint az amerikaiak… Nekem sikerült 8 fölé is vinni, körgyűrűs vitorlázással kombinákt elővárosi haladással.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek