Hivatalos képeken a Lexus városi crossovere

    4
    2

    Március 6-án új korszak köszönt be a Lexus életébe. Mostanáig ugyanis belépőmodellként a csakis hibridként kínált CT szolgált, amelyért nem sokan voltak hajlandóak 9 millió forintot vagy ennek megfelelő összegű eurót kiadni. A kompakt ferdehátú kategória egyébként sem tartozik manapság a kelendő autók közé, így újra kellett gondolni, hogy mi legyen a belépőmodell, ami érdekli is a vásárlókat. Az egyértelműen látszik a piacon, hogy manapság a SUV és crossover modellek hódítják meg leginkább a vásárlók szívét, így kézenfekvő volt egy belépő szintű szabadidő-autó megalkotása. Bő egy éve a Párizsi Autószalonon koncepcióként mutatkozott be az UX, egy hét múlva pedig már a sorozatgyártásra érett változattal érkezik a gyártó a Genfi Autószalonra.
    [BANNER type="1"]
    A BMW X1, a Mercedes-Benz GLA, az Audi Q3 és az Infiniti QX30 új kihívója a fiatalokat célozza meg. Ennek érdekében számos olyan extrával ellátták az autót, amelyek minden bizonnyal tetszenek majd ennek a generációnak. Ilyen például a hátul teljes szélességében végigfutó fény, odabent pedig az okos csatlakozási lehetőségekkel kívánják lenyűgözni a vásárlókat. A vezetési élmény érdekében alacsonyra helyezték a súlypontot, a biztonságot pedig a teljesen új platform nagyszilárdságú karosszériája adja. A technikai adatokról egyelőre ennyit árult el a gyártó, jövő héten azonban mindenre fény derül.

    4 HOZZÁSZÓLÁS

    1. „Nagyobb sikere lesz vajon az UX-nek, mint eddig a CT-nek?”

      Ez most egy komoly kérdés? Hát…ööö…izé…nem is tudom…talán 🙂

      Tök jól sikerült, nagyon sokat szelídült a látványtervhez képest. És ez most borzasztóan kellett a Lexusnak…

    2. Egyre inkább megbarátkozom a formanyelvvel.

      Nagyon kiváncsi leszek hogy milyen hibrid hajtásláncot terveznek bele.

      Szerintem a GLA-ban és Q3-ban nem fogsz egy körben gondolkodni. Az egyik egy akár családi méretre is jó SUV a másik egy emelt hasmagasságú alsóközepes. Örömteli hogy a szerző megpróbál háromnál tovább számolni, de ez esetben a határvonal nem itt van.

      Egyébbként a CHR annyira eredetire siekredett, hogy én közelebbi konkurnesnek érzem, mint a GLA-t, de majd kiderül milyen hajtásléncokkal lehet rendelni.

    3. Hát nem tudom, ez a maszk nekem még mindig mintha az Alien vs. Predator kamaszmoziból jönne.

      Crossoverek GLA vs. Q3 összehasonlításában viszont pont fordított a helyzet, a Q3 alkalmas lehet családi méretre, csomagtartója 460 l, elől sem szűk és és hátul a lábtér is elég, az igazából egy VW Tiguan kisminkelve.
      A GLA viszont egy megemelt A-osztály, jelentősen szűkösebb, mint a Q3, a csomagtartója is csak 421 l.