Élményautó félmillió forint alatt? Van ilyen!

    8
    2

    Ez volt az első nem igazi Alfa! Mondhatják sokan, hiszen a közönségpremierjét 1992 márciusában, a Genfi Autószalonon tartó Alfa 155 már fronthajtású volt, szemben az utolsó igazi Alfának tartott elődjével, a 75-tel. Formája is egyértelműen elárulja, hogy közeli rokona a Fiat Tempra és a Lancia Dedra sorozatoknak, azaz platformjával még a Fiat Tipóval is mutat közös szálat. Ha jól megnézzük, utóbbi műszerfalának alapvonásain is visszaköszön. A 155-ös Alfa ugyanakkor mégis történelmet tudott írni, hiszen futott a DTM-ben is, több mint 500 példányban szolgált rendőrautóként az olaszoknál, és volt belőle Q4-es is, állandó összkerékhajtással, ami 2,0 literes, 190 lóerős turbómotorjához hasonlóan a szintén rokon Lanca Delta Integrale raliautóból származott. Utóbbival 7 másodperces 100 km/órás tempót tudott a közel 4,5 méteres, tágas utasterű, 525 literes csomagterű limuzin.[BANNER type="1"]
    A Q4 persze gyűjtői kincs, ugyanakkor a jelen tesztben szereplő, a Használtautón 440 ezer forintért megtalálható, 320 ezer kilométert futott 2,0 literes TS is mosolyfakasztó és egyben élményautós. A 2,0 literes szívómotor 150 lóereje is 9 másodperces 100 km/órára érést ígért újonnan, érzésre ma is ezt hozza. Váltója mai szemmel rövidre áttételezett, s ez lehet a dinamika egyik titka – a viszonylag jó teljesítmény és a nem túlzott (1,34 tonnás) tömeg mellett. Már 100 km/órás tempónál is közel 3000/perc a motor fordulatszáma, jól hallható is, ahogyan az üvöltő kipufogó, de a szél és minden egyéb zaja is élénk, ugyanakkor mindez nem zavaró, mert megkapjuk az érzést, hogy vezetünk. A fa kormánykerék mindössze 2,2 fordulatot ír végállásai között, s mindez játékautós hangulatot ad, miközben a helykínálat középkategóriás, a mai vételár pedig semmiképp sem magasabb, mint a hasonló korú és méretű autóké.
    Pedig a vezetési élményen és a helykínálaton túl olyan dolgok is vannak itt, mint például automata (és működő) légkondicionáló, négy elektromos ablak, központi zár, elektromos tükrök, de még vezetőoldali légzsák is. És legyenek akármilyen legendák az olasz autók elektronikai rendszereiről, itt minden hibátlanul működik, igaz, a légzsákot azért nem próbáltam. Baj persze ezzel az autóval is van: szolid mértékben megjelenő rozsdásodás és brutálisan öregedő beltéri műanyagok. Ennek esett áldozatul például a sofőroldali ajtózseb, de még a gépháztető nyitója is. A beltér egyébiránt maga a meglepetés: a bőrülések 320 ezer kilométer után még egészen egyben vannak, tartásuk is korrekt. Bőrülés, 440 ezer forintért, döbbenet!
    Igazság szerint döbbenet az egész autó, mert nemcsak kvázi filléres, tágas és jól felszerelt, hanem még jól is megy. Persze vannak dolgok, amiket el kell fogadni, ilyen a 10-12 literes fogyasztás, na meg az is, hogy azért kell vele picit törődni. Hamarosan lehetne költeni lakatolásra egy kicsit, meg például hiába működik az összes elektronika, az ablaktörlő sima kapcsolás esetén csak vánszorog, ha viszont folyamatosan nyomjuk a kart, akkor villámgyorsan töröl. Ezeken az apróságokon túl kell lendülni, kell nyomni egy kövér gázt, az utasülésre pillantani pedig akkor is élmény, ha épp nincs velünk szívünk választottja. Ott egy „Be Happy:) feliratos párna, ami üzenetével össze is foglalja a 155-öst: ez egy élményautó, 21 évesen, a hihetőnek tűnő 320 ezer kilométerrel is az, 440 ezer forintos vételárával jutányosnak is tűnik. 155-ös Alfát amúgy igen jelentős szórással 175 ezer és 1,25 millió forint között találhatunk a Használtautón. Ha azt vesszük, hogy ebben nemrégiben cseréltek vezérlést, olajakat, új téli gumik vannak rajta, jó vételnek mondható. Nem mondom, hogy én megvenném, de abszolút megértem azt, aki belehabarodik, s vélhetően nem is csinál vele rossz boltot, mert egy még nem túlbonyolított, kvázi egyszerűen és olcsón fenntartható, mégis egészen mai youngtimernek számít az összesen 192 618 példányban gyártott, ma már mégis egész ritka Alfa 155.
    Előző cikk500 km hatótávval jön a kínaiak villanyautója
    Következő cikkNégyturbós dízelt passzírozott az X3-ba az Alpina
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    8 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Érdekes autó az biztos. De egy 97-es autót biztos nem választanék első autónak, ezek már megették a kenyerük javát. Mi 2-3 éve adtunk le egy 146-ost ami édesapámat szolgálta hűségesen és eléggé megbízhatóan, aztán továbbra is a családban maradt. A maga nemében kicsit élvezetesebb és hangulatosabb autó volt, mint a korabeli darabok többsége, de fényévekre volt az utód 147 prémium koncepciójától. Cserébe a 146 egy kiforrott technika.

      Egyrészt mint köznapi autó már nem úgy vezeti az ember az ilyeneket, mint egy friss 5-6 éves darabot. Egy 15+ éves autó már nem annyira alkalmas ütős vágós autónak sem, ha nem akarunk minden héten szerelni valamit a hajtásláncon, főleg ha ilyen jobb házból való, bőrös esetleg turbós AWD-s darab.

      Másrészt viszont ez az autó érdekes jelölt egy jövőbeli klasszikusnak. Az alfának nagy múltja van és széles körű műértő gyűjtőrétege. De ahhoz még vagy 10 évet kell várni. Ugyanakkor számomra picit hiányzik is az a klasszikus stílus amivel ezt egy oldtimerként el tudom képzleni.

    2. Óriási kedvencem a 155-ös. Markáns, karakteres, igazi Olaszos formaterv. Kár hogy mára alig maradt épkézláb példány itthon. Hogy venném e első autónak? Nem biztos! Talán inkább hobbiautónak tartanék egyet, amivel tavasztól-őszig vasárnaponként szigorúan jó időben mászkálnék.

      A másik korszakos kedvenc a 164-es Alfa, abból is a modellfrissített. Igen, joggal lehet mondani hogy a régi verdáknak igenis volt karakterük. A mára már szinte kiveszett mechanikai közvetlenség tette azokká a korabeli autókat, ami miatt szeretjük őket mind a mai napig.

      Lehet hogy a friss konstrukciók jóval biztonságosabbak, kényelmesebbek de valahogy mindegyik lélek nélküli. Nem lehet velük eggyé válni az utakon, ellentétben pl. a cikkben szereplő Alfával.

      • Nem tudom mit értesz azon hogy mechanikai közvetettség, de a 146 olyan volt az utód mellett, mintha egy tankot vezetnél, annyira tompa (igaz 155-öst nem vezettem, de az alap ott is Fiat platform). A 147 precíz kormányzásával igazi kanyarvadász, a bonyolult független futóműve a kormánnyal együtt olyan precíz visszajelzést ad, amire az előd sosem lett volna képes (ezeket részben a 156-ostól örökölte). Bár a 155 nagyon karakteres formaterv, nem kérdés hogy a 156 minden szempontból jobb, kivéve a Q4 hiányát (az elekronikus állítható futóművel együtt), főleg a GTA változatban lett volna jó ilyesmi.

        • A 155/146/147 es a 156 is Tipo platform, utobbi ketto egy enyhen modositott valtozata. A Tipo platform mindegyike fuggetlen felfuggesztesu, volt alattuk 3 kulonbozo (Tipo/Tempra/Delta/Dedra/145/146/155/Bravo/Brava/Marea/Multipla/Coupe volt egy féle fuggetlen, a Lybrae egy masik fele, GTV/Spider/147/156/GT meg egy harmadik, de mind fuggetlen.