hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNyomatékosabb és kevésbé szomjas a Renault új motorja

Nyomatékosabb és kevésbé szomjas a Renault új motorja




Korunk trendjének megfelelően a közvetlen befecskendezésű 1,3 literes benzinmotorhoz turbófeltöltő is dukál. A Daimlerrel és az Alliance-szel közösen fejlesztett erőforrás először a Captur és a Scénic típusokban tűnt fel az idei Genfi Autószalonon.


[BANNER type="1"]





Az új motor alacsonyabb fordulatszám-tartományban is nagyobb nyomatékkal rendelkezik, miközben sikerült csökkenteni a szén-dioxid emisszióját, ebből következően a fogyasztását is. A Scénichez négyféle teljesítménylépcsővel érhető el. A legerősebb a 160 lovas változat, amely az elődjéhez képest 30 lóerővel nyújt többet, és a nyomatéka is 65 newtonméterrel nőtt, így most már 270 Nm áll a vezető rendelkezésére. Emellett 115, 130 és 140 lóerős változatokat építenek az egyterű motorházteteje alá.





A Capturhoz kétféle változatban társítható az új motor. A 130 lóerős egység 220 newtonmétere 1500 és 3500 percenkénti fordulat között, míg a 150 lóerős változat 250 newtonmétere 1600 és 3250 közötti fordulatnál jelentkezik szolgálatra. Az új motor az 1.2 TCe erősebb változatát és a gyengébb 1,6 literest is nyugdíjazza.

RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular