kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNyugdíjba küldi a mérnököket a mesterséges intelligencia?

Nyugdíjba küldi a mérnököket a mesterséges intelligencia?

A Hackrod ígérete szerint olyan könnyű lesz megtervezni álmaid autóját, mint egy számítógépes játékkal játszani.




Az még hagyján, hogy 3D nyomtatással készülne az autó, de a tervezését, illetve annak bizonyos részeit mesterséges intelligenciára bíznák. A Hackrod és a Siemens közös gyermekének már nevet is adtak: La Bandita. Elég vagány, de egyelőre csak a virtuális térben létezik. Az ötlet maga egyébként a Hackrodtól származik és a Siemenstől főleg a szoftverek terén remélnek segítséget, hiszen az együttműködés mindkét fél számára gyümölcsöző lehet. A kaliforniai vállalat rengeteget spórolhat a Siemens segítségével, míg utóbbi új tapasztalatokra tehet szert és bővítheti portfólióját.


[BANNER type="1"]




A Hackrod tehát olyan platformot szeretne kifejleszteni, amely lehetővé teszi, hogy az emberek maguknak nyomtathassanak autót. Sőt, a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság közreműködésével ezek olyan autók lennének, amelyeknek bizonyos részleteit a leendő tulajdonosaik alakíthatnák ki. Természetesen most már kizárólag elektromos meghajtásban gondolkodnak, a La Bandita pedig csak egy a lehetséges megvalósulási formák közül. Jól hangzik, ugye? Sajnos arról nem adtak semmiféle előrejelzést, hogy mikor indulhat be a tömeges autónyomtatás. Valószínűleg nem a közeljövőben.


Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek