hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAz autó, ami még Monacóban is feltűnő

Az autó, ami még Monacóban is feltűnő




Az ínyenceknek biztosan mond valamit a Gumpert név. Bizony, az egykori Gumpert Apollo leszármazottját látták a Monacói Hercegség utcáin, amelynek látványától még a városállam lakóinak is leesett az álla. A Gumpert, amelynek gyártása 2012-ben állt le, valljuk be, nem tartozott a világ legszebb masinái közé, viszont akik vezették, magabiztosan állítják, hogy a valaha volt egyik legélvezetesebb autó. Ám, sajnos a Roland Gumpert alapította cég csődbe ment, a maradványait egy olasz befektetőcsoport vásárolta meg, és az autórajongók nagy örömére a romokból megszületett az Apollo Automobili.


[BANNER type="1"]



Az új éra első gépe pedig Apollo IE néven fut, és csak tíz darab létezik belőle. Az szupersportautó mozgatásáról 6,2 literes, V12-es szívómotor gondoskodik, amely 9000-es fordulatnál 780 lóerőt képes leadni, míg a forgatónyomatéka 760 Nm. A különlegessége az árcédulán is visszatükröződik, hiszen 2,3 millió dollárt kell leperkálni érte, ami körülbelül 640 millió forintnak felel meg. Nem csoda, hogy Monaco népe is csodájára járt, mert az Apollo IE dizájnja kiemelkedik a legnemesebb sportautógyártók termékei közül is.


RELATED ARTICLES

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. ez a dizájn miben emelkedik ki? azon kívűl, hogy rusnyább, mint a nagyobb gyártók termékei? olyan, mint egy összegyűrt majd megtaposott energiaitalos doboz, egy b.szott nagy fix lócával :D:D:D azért ehhez képest a la ferrari pl. egy álom (dizájnra), technikailag meg szintén szóval érdekes. vagy a homasitás nappali ledfények teszik ezt vonzóvá?
    de még a fenyr ss is fényévekkel jobb, ha gyűrt doboz vonalat erőltetünk

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular