Komoly anyagi terhet jelent a gyártóknak az európai autószalonokon való jelenlét, emiatt egyre többen maradnak inkább otthon az európai autószalonokat illetően. Lehetséges, hogy idén ősszel a Volkswagennel sem találkozhatunk Párizsban
Nem újdonság, hogy egy-egy autókiállításon nem vesz részt egy cég. A tavalyi Frankfurti Autószalonon az Alfa Romeo, a Mitsubishi, a Peugeot, a Fiat és a Volvo sem volt jelen. A tendencia úgy tűnik továbbra is fennáll. Idén az őszi kiállítás Párizsban lesz, amelyen szintén foghíjas lesz a gyártói paletta: a Mazda, Opel, Nissan, Ford és Volvo márkák szinte biztos, hogy nem állítanak ki, most pedig úgy tűnik, hogy a Volkswagen is csatlakozik a különcök közé.
[BANNER type="1"]
Az indok egyszerű. A mai világban már online mindenki bármit megtudhat az autókról, emiatt nem éri már meg annyi költséget fektetni ezekbe a rendezvényekbe, mint 10-20 évvel ezelőtt. Az európai piac helyett pedig sokkal nagyobb fókuszt fordítanak a gyártók a kínai és Közel-Keleti régióra, ahol lényegesen fontosabb a megjelenés.



Az indok egyszerű, de a valóség szerintem ennél bonyolultabb.
Már Frankfurtból is hiányzott vagy 10 márka, ezek egy része közel azonos időben kiállított egy kis francia kiállításon (lyonban). Én leginkább arra tudtam gondolni, hogy a gyártókat elriasztja az a brutális szereplés amit 2 német prémiummárka produkál (a VW már akkor is visszavonulóban volt), egy többmillió eurós kiadást nehezebb réterhelni a nemzeti importőrökre.
Viszont érdekes, hogy Januárban a brüsszeli autószalonon mind kint voltak ( http://egzostive.com/a-96-brusszeli-autoszalon-2018/ ), a VW két (igaz frankfurti léptékkel nézve kisebb) csarnokot töltött meg (mondjuk nekem az volt a legemlékezetesebb ezekből, hogy beimádkoztam magam a Chironba ? ).
Brüsszelben kint volt az Opel, a Nissan (mondjuk az Infiniti ott is passzolt), a Volvo, vagy épp a Fiat összes luxus és prémiummárkája, szinte alig volt aki passzolt volna, még Frankfurthoz képest is.
Persze Brüsszelben a lényeg az értékesítésen van, és az importőrök alighanem megértette a központtal, hogy végük, ha nem vesznek részt (ez a Volvónál volt nagyon látványos, mert ott a központ deklarálta, hogy nem megy sehova Genfen túl).
Egyébbként visszagondolva, a Volvo még az Essen Techno Classicán is gyári standdal készült, meseszép dolgokkal, és egy legújabb (Genfből frissen átgurított előszériás) autóval, szóval ők sem veszik annyira komolyan a company policy-t, de úgy tűnik az IAA túltolta a dolgokat a költségekkel…
Frankfurt után füstölögtem is egy kicsit ezen: http://egzostive.com/beszamolo-frankfurti-autoszalon-2017/
Vicc hogy a Nissan nincs ott, egy sor alibi kínai gyártó (pl Wey) meg Honda méretű standot épít. A Thunderpower effektíve nem gyárt autót (mg mindig), 3 éve is kiállított az IAA-n.