Családban marad. Frissítették a Lada Grantát!

    3
    2

    A már kombiként is kapható Vesta érkezésével elég nagy szakadék keletkezett a Lada két szedánja között mind minőségben, mind fejlettségben. Bár a Vestánál is lenne mit javítani, inkább a Grantával foglalkoztak és frissítették, egészen alaposan. Hogy a továbbiakban is passzoljon a kínálatba, a Vestához hasonló arcot faragtak rá, ami kimondottan jól áll az egyszerűen formázott karosszériához. Újak a lámpák, a lökhárítók, hátul pedig szintén nagy a változás, ugyanis a teljes csomagtérfedél is új, ráadásul már a rendszámtáblát is itt hordja, a lökhárítóba pedig szenzorokat építettek.
    [BANNER type="1"]
    Korábban csak a legmagasabb felszereltséghez járt a tükörbe épített index, úgy tűnik, mostantól mindenképp ilyen a visszapillantó. Újak az alumínium keréktárcsák is, és vélhetően az utastérben is történt egy, s más, de azt egyelőre nem részletezték. A technika változásáról egyelőre nincsenek hírek, bár az is szintén nagyon kijárna már a Grantának. Ha minden igaz, mostantól Granta modellcsaládként folytatja a csapotthátú és annak kombi változata is, vagyis eltűnik a Kalina név. Érkezik egy online kapcsolatos multimédiás fejegység, valamint az alapfelszerelés része lesz a navigáció. A frissített Grantát augusztusban leplezik le élőben a Moszkvai Autószalonon.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Eltűnt a „törökszedános” far – szinte már-már „vestás” az autó. A Kalina pedig be lesz olvasztva a Grantába? Azért itt elég lényeges infók vannak, de sajnos továbbra sincs hír az X-Ray-ről, pedig jó lenne már vele „röntgenezni” 😀

      • A csomagtartón a lámpáktól induló lefelé a semmibe vezető vonalakat az első generációnál a mai napig nem értem, mire gondolt a szerző? Mintha kínjukban kellett valamit még oda tenni, hogy úgy tűnjön hogy volt valami dizájnkocenpció…ez most úgy néz ki mintha hátulról hiányozna valami burkoló elem, de csak ha ennyi lenne a legkisebb baja…

        • Nincs ezzel semmi baj. Jól néz ki nem úgy mint sok „nyugati” társa amire ha ránéz az ember nemtudja,hogy nevessen vagy hányjon… De sokan leszolják a Dacia Logant is pedig az is autó formájú autó,nem egy kriksz-kraksz se eleje se vége… Nem is értem hogy tetszhet sok embernek azok a formátlan köcőlékek…