Kiváló belépő a sportos modellek világába: Suzuki Swift Sport

Ha nagyon túrnék a CD-gyűjteményemben, még megtalálnám az életem első Suzuki Swift Sport tesztautójáról készült fotóimat. Már Canon tükörreflexessel lőttem, de arra már nem emlékszem, hogy vajon még az első 350D-vel, vagy már a 400-assal. Ma egy 650D és egy 700D a két céges Canon, de már ezeket is évekkel ezelőtt vettük, s CD-olvasó sincs már évek óta a számítógépemben, így aztán nem is keresem a fotókat az első Swift Sportról, ami pontosan akkora rajongást váltott ki belőlem, mint az új. Pedig az még csakis háromajtós lehetett, 1,6-os szívó benzinmotorja csupán 125 lóerős volt, váltója pedig 5 fokozatú kézi. Aztán jött a második Global/honi becenevén bakancs Swift, aminek Sport verziója már 136 lóerőt tudott, ötajtósként is készült, és már 6 fokozatú váltót is adott. Az idén érkezett mostani, harmadik generációs Swift Sport pedig első ízben nem esztergomi, hanem japán gyártású, s nem is igazán 140 lóerős teljesítményével, hanem 230 Nm nyomatékával veri kenterbe elődeit – hiszen ez 30 százalékkal több, mint ami az elődben volt.
De van itt még valami, az pedig nem más, mint a csökkentett tömeg: a Swift Sport saját tömege most először ment 1 tonna alá, így a kg/Nm arány egészen bajnok 4,2-es értékű, amivel bizony komoly sportautókat idéző az ötajtós kisautó. És igazából ez a kettősség imádható benne: egy teljesem használható szupermini, élhető, hátul is elegendő helykínálatú utastérrel, korrekt, minden eddigi bakancs, akarom mondani Global Swifténél nagyobb, 265 literes csomagtérrel, de mégis sportkocsis vezethetőséggel. Oké, van azért olyan, amit hiányolhatunk, ez pedig a motor-, illetve kipufogóhang. Az elődökben még volt, de mára teljesen elvitte az emissziós normáknak való megfelelés, ami persze a zajszennyezés visszafogása kapcsán még üdvözölhető is lehet, de egy sportmodell esetén mégis fájó.
Viszont megvan az a gyönyör is, hogy a Swift Sport teljesen normális autóként is használható, meg persze úgy is, hogy 8,1 másodperc alatt 100-ra érjünk, szemtelenül gyors kanyarokat vegyünk az alapmodellénél feszesebb, de így sem bántóan kemény futóművel. Nincs hangolható szervórásegítés, menetmódválasztó, de minden beállítás eltalált. Közvetlen a kormány, azonnali a gázreakció, a nyomaték pedig már alacsony fordulatról is megvan, a 230 newtonméteres csúcsérték 2500-3500/perc között élvezhető, a 140 lóerős csúcsteljesítmény 5500-as fordulatnál jön meg, a fordulatszámmérő piros mezője és a leszabályzás egyaránt 6300-nál van, de valójában nincs értelme 6000 fölé forgatni a motort. Ha már műszerek: a piros számlapú órák alaphelyzetben függőleges mutatójukkal kellően sportosak, de nincs végállásba lendülős parasztvakítás, ez az autó nem az előadásról szól, ahhoz képest, hogy milyen élményt ad, még viszonylag szolid megjelenésűnek is mondható.
[BANNER type="1"]
Persze az egyedi első és hátsó lökhárítók, a felső részével előrebillentett hűtőmaszk fenyegető tekintetével és a hátul diffúzoros, dupla kipufogóvéges lökhárító, meg az autó egészén körbefutó karbonhatású műanyag azért megmutatja, hogy messze nem egy alapmodellről van szó, ahogyan a beltérben is a piros betétek, a jó fogású, természetesen lapított aljú kormány, valamint a váltószoknya, meg persze a remek első sportülések piros varrása is. Volt is, aki megkérdezte,

most komolyan ez az új Suzuki Swift?

Igen, csak már rég nem az esztergomi 1,0 literes GA, netán 1,3-as GL verziót kell a Swift mögé képzelni. Ez egy elképesztően precíz és masszív japán kisautó, turbómotorral is azzal az érzéssel, hogy 10 évesen is vígan fog muzsikálni. Most pedig nem csak városi vagány, autópályán is nagyon elemében van: a 130-as utazótempó 2400-as fordulat körül, természetesen egészen csendesen és stabilan futható, onnan visszaváltás nélkül is jól tud gyorsítani a motor, ami ráadásul olyankor is csupán 6 liter körül fogyaszt, s városban is simán beéri 7,5-8 liter körül.
Ráadásul a Swift Sportot – a konkurensekhez és a kapott ellátmányhoz mérten – diszkont áron is adják. Listaáron 5,99, akciósan 5,5 millió forint, amivel jóval olcsóbb mint vetélytársai, hiszen ennyiért már minden extrával kapjuk. Van benne például remekül dolgozó távolságtartós tempomat, szintén korrekt sávelhagyás-jelző, tolatókamera és navigáció, meg persze Android Auto és Apple CarPlay kompatibilis hifi, de a legfontosabb talán a remek fényerejű, automata reflektoros LED fényszóró. Továbbá temérdek egyéb mellett van automata klíma és kulcs nélküli nyitás-indítás is. Apropó konkurencia, azt már kiveséztük, hogy az erősebb és izgalmasabb motorhangot is adó, de hengerlekapcsolásával sem takarékosabb (alapból is csak háromhengeres) Ford Fiesta ST-nél gazdagabb ellátmánya ellenére is jóval olcsóbb, de az igazi konkurense, a szintén 1,4 literes és turbós, Opel Corsa GSi csak most futott be. Naná, hogy hamarosan azt is megnézzük, hozzá miként viszonyul, addig viszont jöjjön zárásként a több mint 400 kilométeres, zömében városban és autópályán adódott tesztátlag, ami fedélzeti számítógép szerint 6,5, tankolás alapján 7,1 l/100km lett, igaz, nem néztem meg, hogy mennyire volt megtankolva átvételkor az autó. Sebaj, lesz még módom fogyasztásmérésre, jöjjön egy kis spoiler: a hó végén ismét jelentkezünk a Swift Sporttal, megnézzük mit tud még hosszabb távon, Európa legjobb autós útján, a Grossglockner hágó felé. Stay tuned!