Modern, lendületes vonalakkal operál a formaterv, kérdés, hogy ebből mennyi valósul majd meg
A Mitsubishi jelelegi modellpalettája már kevésbé teljesítmény-, illetve sporautó-orientált, mint régen, nincsenek sem Evo-k vagy éppen 3000GT-k. Az igény most más diktál, népszerűek a C-szegmensből érkező hatchbackek, és szintén közkedveltek a crossoverek és az SUV-k. A Mitsubishi talán a Lancer újragondolásával próbálhatná meg ezt a két kategóriát valamilyen módon egyesíteni.
A művész, Tigran Lalayan egy olyan crossover kupét képzelt el, amely tökéletesen megállná a helyét a japán gyártó kínálatában. Persze a rajzok alapján – a vékony hűtőrácson kívül – nem sokat tudunk meg az elképzelt Lancer szedánról, viszont az egyből látszik, hogy sok elem lett átemelve az elfeledett 2017-es e-Evolution koncepcióból. [BANNER type="1"]
Reméljük, azért ennél nagyobb ablakok kerülnek majd a végleges modellre, az ábrázolt lőrés méretű ablakokon aligha lehet normálisan kilátni
A ledes fényszórók igen futurisztikusan néznek ki, a hátsó lámpák pedig szinte beleolvadnak a karosszériába. Az alkotó egy olyan verziót is megrajzolt, amely a Mitsubishi rali múltját idézi a szegecselt sárvédő-szélesítésekkel, a nagy kerek ködlámpákkal és egy jókora hátsó spoilerrel, persze mindezt modern és friss vonalakkal. Hogy ezekből a koncepciókból megvalósít-e bármit a ma már részint a Renault-Nissan tulajdonában lévő, s így a „szövetségbe tartozó gyártó, az több mint kérdéses.
Ez a verzió annyira jó, hogy az alap utcai modellnek is inkább így kellene kinéznie




