hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚgy tűnik, hogy elkészül az első 2 az 1-ben autó!

Úgy tűnik, hogy elkészül az első 2 az 1-ben autó!

A megváltozott nagyvárosi közlekedési igényekhez igazodva érdekes koncepcióval rukkolt elő egy kínai tervező, a Sugar Chow.


Az ötlet alapja ez a megfigyelés volt: míg Amerikában a hatalmas autók és SUV-ok dominálnak, addig az ázsiai embereknek inkább a kisebb, praktikusabb járművek felelnek meg. Főleg a nagyobb városokban, ahol a közlekedési káoszban ezekkel a kisebb autókkal könnyebb közlekedni és parkolóhelyet találni.


Chow „Smart ForTwo” címen kezdte el a projektet, mégpedig úgy, hogy a tengelyhossz mentén kettévágta az autót, így két külön „test” jött létre, amit egyesítve, de külön-külön is lehet használni. Mindezt úgy kell elképzelni, hogy az elülső részen egy szélesebb abroncs kap majd helyet, míg a hátsó részen két kisebb illetve keskenyebb. Ahogyan a név, úgy az első skiccekhez használt autó is a Daimlertől származik.


Ami egyelőre elég furcsának tűnik, hogy a be- és kiszállás megkönnyítése érdekében ajtókat egyáltalán nem tervez rájuk Chow, egy teljesen automata rendszer fog erről gondoskodni. Ahogy az utasok szórakoztatásáról is egy hatalmas holografikus kijelző a műszerfalon.


Arról még egyelőre nincs információ, hogy a végleges nevén Roewe I-Unit 2025-re keresztelt járgányt milyen erőforrás fogja hajtani, de vélhetően a teljesen elektromos megoldás lesz a befutó. Valószínűleg egy kis elektromos motor kap majd helyet az első részben, míg az akkumulátor a padló alá kerülhet.[BANNER type="1"]


Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek