kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHázi feladat: építs 600 lóerős Honda Civicet!

Házi feladat: építs 600 lóerős Honda Civicet!

Hallottál már menőbb iskolai projektről, mint az, amikor arra kérnek, hogy vegyél részt egy 600 lóerős versenyautó építésében?




Jó lehet Dél-Karolinában diákoskodni, főleg a Clemson Egyetemen, ahol egy Honda Civic megépítését kapták feladatul a mérnökcsemeték. Ám nem akármilyen Civicről van szó, hiszen egy ralikrossz versenyeken is helytálló példányt kellett összedobniuk a tanulóknak. Persze nem csak úgy hűbelebalázs módjára. Két követelményt támasztottak az autóval szemben. Legyen pokolian erős, és egyben hatékony is. Ezt a két dolgot pedig köztudottan nehéz összeegyeztetni ugyebár.


[BANNER type="1"]



Nos, a dél-karolinai diákoknak sikerült, ugyanis egy 600 lóerős hibrid szörnyeteggel rukkoltak elő. A Deep Orange 9 nevű projekthez a Honda is nyújtott némi támogatást, és összesen két évbe telt, mire elkészült a nagy mű. Az egyedi Civic simán benevezhetne napjaink legrangosabb ralikrossz versenyeire, és valószínűleg nem is vallana szégyent. Álló helyzetből 2 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/óra tempóra. Az autó egyik érdekessége a sok közül, hogy a négyhengeres, kétliteres, kompresszoros, benzinmotort az autó közepére pozícionálták és a hátsó tengelyt hajtja 400 lóerővel, míg a villanymotor pedig az első tengelyt 200 lóerővel. A villanymotor és a fékenergia-visszanyerés segítségével egyébként harminc százalékkal sikerült csökkenteni az autó fogyasztását. Ami persze furcsán hangzik egy 600 lóerős versenygép esetén, ám ebből is jól látszik, hogy a sprintversenyek világába is begyűrűzik a hatékonyság kérdése.





Mivel a ralikrossz versenyeket tartották szem előtt a diálkok, ezért hátsókerék-kormányzást is kialakítottak, ami felettébb jól jön a kanyargós krosszpályákon, illetve félig aktív felfüggesztéssel szerelték fel a Civicet, annak érdekében, hogy a pályák változó felületéhez könnyedén alkalmazkodjon. Bár arról nincs hír, hogy élesben is kipróbálnák, benevezve egy nevesebb bajnokságba, de csodálnám, ha nem hallanánk még az autó felől.




Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek