hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFelfrissült a Hyundai i40

Felfrissült a Hyundai i40

A dizájn átfésülése mellett új dízelmotort is kapott a Hyundai i40.




Legfeltűnőbb változásként az új hűtőrács említhető a frissített i40-en, amely így már sokkal jobban illeszkedik a márkatársak közé. Emellett az új 18 colos könnyűfém keréktárcsák árulkodnak még az óvatos ráncfelvarrásról, de azért a korábbi 16 és 17 colos változatok is megmaradnak a kínálatban. Az utastérben két új színárnyalat, a merlot vörös és egy szürke-fekete kombináció jelenti az újdonságot, illetve az ajtóburkolatok díszbetétje immár harmonizál a műszerfalon végigfutó díszítéssel, valamint az ülések színével.


[BANNER type="1"]



Biztonság terén is fejlődött az új i40, hiszen megkapta a SmartSense csomagot, amelynek a frontális ütközést elkerülő rendszer is a része. Ez a vezetősegéd figyelmezteti a sofőrt, ha veszélyes helyzetet észlel, valamint szükség esetén a fékeket is aktiválja. A rendszer automatikusan aktiválódik 10 km/óra vagy nagyobb sebesség esetén, ha veszélyes közelségben lévő járművet észlel az autó előtt.





A frissítéssel az új 1,6 literes Smartstream dízelmotorok is megjelentek a palettán, két teljesítménylépcsővel. A 115 lóerős változat 280 Nm nyomatékkal kecsegtet, és hatfokozatú manuális váltó társul mellé. A gyáriak szerint 4,6 litert fogyaszt 100 kilométeren vegyes használatban, ami 120 g/km szén-dioxid kibocsátást jelent. Az erősebb változat pedig 136 lóerőt és 320 Nm nyomatékot kínál, ám ezt az erőforrást a hatfokozatú manuális mellett hétfokozatú duplakuplungos automatizált váltóval is kérheti a megrendelő. Ennél a verziónál 4,7 literes fogyasztást ígér a típusbizonyítvány, 130, automata váltó esetén 132 g/km szén-dioxid emisszióval.


1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek