Budapest belvárosa után Székesfehérvár is elindult az okosparkolással. A századik jeladót a tegnapi sajtótájékoztató során helyezték el. Jól látszik, hogy egy viszonylag kisméretű kapszulát helyeznek el a parkolóhelyek alatt
Budapest után Székesfehérvár is okosodik. Immár Fejér megye székhelyén is megjelent az okos városok egyik jele, az online, okostelefonos alkalmazással figyelhető parkolóhelyfoglaltság-kijelzés. A rendszert ismét a Vodafone Magyarország telepítette. A tegnapi átadóig 99 parkolószenzort telepítettek a városban, a századikat a sajtótájékoztató keretében a Jávor Ottó téren helyezték el. Az érzékelők jelei alapján az iOs és Android alapon is elérhető Smart Parking mobil applikáció pontos tájékoztatást ad a parkolók foglaltsági helyzetéről.
Miként arról az MTI beszámolt, Cser-Palkovics András polgármester szerint sikertörténet indul el a parkolószenzorok telepítésével és az applikáció elindításával, s ha jók a tapasztalatok, a programot kiterjesztik az egész városra. Mint fogalmazott „a közeljövő városa épül Székesfehérváron és nem a távoli jövőé.
Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a budapesti átadáskor már megismert technológiát és alkalmazást ismét bemutatta
Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: Magyarországon Székesfehérvár az első megyeszékhely, ahol tesztelik az okos parkolást. Az okos parkolók a budapesti rendszerhez hasonlóan keskenysávú frekvenciát használnak (Narrowband-IoT), egy olyan iparági szabványt, amely alkalmas a nagy hatótávolságú, alacsony energiaigényű kommunikációra, egyszerre akár több ezer eszközt is összekapcsolva. Megjegyezte, hogy a keskenysávú adatátvitelt használó megoldások az ötödik generációs hálózatokkal támogatva lesznek képesek igazán nagy változásokat hozni, az 5G-re azonban még néhány évet várni kell.
[BANNER type="1"]
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Király István
Ha valaki az említett applikációt használja, annak navigációjával könnyedén eljuthat a hozzá legközelebbi szabad parkolóhelyhez. Ezzel csökkenhet a forgalom, mérséklődhet a lég- és a zajszennyezés, amire szükség is van, hiszen az Inrix közlekedési elemző társaság éves jelentése szerint tavaly a székesfehérvári autósok átlagosan 13 órát töltöttek dugóban. Budapesten örülnénk, ha havi szinten megúsznánk ennyivel.







