Csaló autóvásárlókat fogott el a rendőrség

    0
    2

    Legtöbbször autóvásárlás esetén érezzük sebezhetőnek magunkat, hiszen mindenkiben felvetődik a kérdés, hogy vajon tényleg azt kapja-e a pénzéért, amire számít. Az elmúlt hetekben azonban mind a Totalcar, mind a Vezess bemutatott olyan hazai sztorikat, amikor a vevők állították be hibásnak az amúgy korának megfelelő, teljesen rendben lévő autókat, s így a tulajdonosok átverésével alkudtak jelentős összeget a vételárból. Ma pedig a rendőrség írt arról, hogy

    A szigetszentmiklósi nyomozók két hatvani férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként a csalásokkal összefüggésben. További sértettek jelentkezését várják.

    Miként az a police.hu oldalon olvasható, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon indult eljárás csalás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2019. január hónapban úgy vásárolták meg egy szigetszentmiklósi férfi autóját, hogy a próbakör és megtekintés alkalmával a sértett figyelmét elterelve, a gépkocsi hűtőfolyadék tartályába szennyező anyagot juttattak, majd ezt hibaként „észlelve” motorhibásnak állították be a járművet. A tévedésbe ejtett sértettől így az eredeti vételárból több százezer forintot lealkudva vették meg a gépkocsit.
    A nyomozás megállapította, hogy az elmúlt időszakban több hasonló jellegű bűncselekmény is történt más településeken, az elkövetési módszerre pedig jellemző lehet még, hogy a hűtőfolyadék szennyezésén túl a megvásárolni kívánt jármű kipufogójába is olajat juttatnak a sértett figyelmének elterelése mellett, és ezt úgy állítják be az eladó előtt, mintha motorhiba miatt folyna olaj a kipufogócsőből. Az így megszerzett járműveket ezt követően általában pár napon belül eladásra hirdetik az elkövetők. [BANNER type="1"] A szigetszentmiklósi nyomozók adatgyűjtés során azonosítottak két hatvani férfit, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2019. február hónapban az ismertetett módon Budapesten egy Opel Astra, Hatvanban pedig egy VW Passat gépkocsit vásároltak meg, esetenként több százezer forinttal kevesebbért az eredeti vételárnál. A 63 éves és a 26 éves hatvani férfiakat a nyomozók 2019. február 28-án Hatvanban fogták el, majd a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gyanúsítottaktól a bűncselekményekkel feltehetően összefüggésbe hozható személygépkocsikat, iratokat és készpénzt foglaltak le a rendőrök.
    A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak további bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e, egyben kérik, hogy akinek a sérelmére az ismertetetthez hasonló módon követtek el bűncselekményt, az jelentkezzen a Szigetszentmiklósi Rendőrkaptányságon személyesen a 2310 Szigetszentmiklós, Apor Vilmos utca 1. szám alatt, vagy telefonon munkaidőben a 06-24/525-460-as számon.
    Mi pedig természetesen azt javasoljuk, hogy autónk eladásánál is legyünk óvatosak.

    Csak olyan időpontra egyeztessünk autószemlét, amikor nekünk kényelmes, amikor egyszerre többen is tudjuk fogadni az érdeklődőket.

    Ha van ismerős autószerviz, érdemes lehet rögtön oda megbeszélni a találkozót, biztosítva a tüzetes átvizsgálást és akár a felügyeletet is.
    Előző cikkA Volkswagen tanulmányát faragta át a SEAT
    Következő cikkEzer új munkahely és villanyautó akkugyár létesül Komáromban
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.