Harcra kész az új Toyota Corolla versenygép

    0
    2

    A Corollával együtt gyári hátszél is érkezett a csapathoz, amit teljes mértékben kiérdemeltek az utóbbi években látott munkájukkal. Az elmúlt két esztendőben a saját fejlesztésű Toyota Avensis versenyautót használta a csapat. Azzal a versenygéppel Tom Ingram két bajnoki címet szerzett a függetlenek között, így most óriásiak az elvárások, hiszen a gyári Toyota csapattá avanzsált Speedworks Motorsports most már nem csak a függetlenek között indul, így az összetett bajnoki címért is harcolhatnak.
    A siker érdekében megpróbálnak minél több kilométert beletenni az új versenyautóba, amely nemrég a 3250 méter hosszú Circuit Calafat aszfaltját koptatta Spanyolországban, bár az NGTC szabályok alapján épített Corollát a brit Oulton Parkban mutatták be korábban.

    A spanyolországi teszt után megmutatták az autó végleges festését is, illetve a csapat főszponzorait. Ingram pedig nagyon pozitívan nyilatkozott a versenygépről: „Igazán eredményes pár napon vagyunk túl. A legfontosabb, hogy az autó fantasztikus volt. Nem számítottunk arra, hogy első nekifutásra ilyen gyors lesz, de már az első nap végére megközelítettük kitűzött céljainkat. Nagyon ígéretes, ahogy a Corolla a beállítások legapróbb módosítására reagál; a fékteljesítmény és a stabilitás egyenesen hihetetlen” – nyilatkozta az újdonsült Toyota gyári versenyző. [BANNER type="1"]
    A napokban már visszatért a csapat az anyaföldre és a szezon első két helyszínén, Brands Hatch-ben és Donington Parkban folytatják a tesztet. A szezon pedig április 6-án kezdődik Brands Hatch rövidebb (Indy) vonalvezetésén. Lentebb pedig az autó felkészüléséről nézhettek meg egy rövid, ám annál érdekesebb videót.