Hivatalosan is megnyitották Oroszország első Mercedes gyárát, Dieter Zetsche mellett Vlagyimir Putyin személyesen is részt vett
Régóta tervben volt a Mercedesnél, hogy Oroszországban telepít gyártósort, a munkálatokat nem egész két évvel ezelőtt el is kezdték. A gyár most készült el, a termelést pedig el is indították. A megnyitón az orosz elnök, Vlagyimir Putyin személyesen vett részt, valamint a kereskedelmi miniszter, Denis Manturov és a moszkvai régió kormányzója, Andrej Vorobjov is elkísérte, a Mercedest természetesen a vezérigazgató, Dieter Zetsche képviselte a hivatalos gyártásindításon.
[BANNER type="1"]
Az új, 85 hektáron elterülő Mercedes gyár Moszkvától mintegy 40 kilométerre épült fel, és ez az első lépcsője a márka globális növekedési terveinek, ami harminc országot fog érinteni. A Moszkva melletti gyárban egyelőre E-osztály szedánok készülnek, később SUV-kkal bővül majd a portfólió. A Mercedes számára mindig is fontos volt az orosz piac, hatalmas fejlődés, hogy mostantól az importról nem kell gondoskodniuk egyes modelleknél, az összes Moszkva mellett készülő Mercedes csak Oroszországban kerül értékesítésre.
Egyelőre az E-osztály szedánt gyártják, később SUV-kkal bővül a porfólió, csak belföldre készülnek autók









