A Cherokee ma talán barátságosabb megjelenésű, mint eddig bármikor
Hosszú, s nem feltétlenül fényes történelmet tudhat maga mögött a Jeep, hiszen az első Willys prototípus 1940-ben készült el, s a második világháború ikonikus autója volt. Ha nem lenne elég a háborús kötődés, számos filmben, de még a rendszerváltozás utáni Magyarországon is tipikusan „gengszterautó volt a Jeep, még ha egy Cherokee azért annyira nem is annyira tipikusan, mint a Grand Cherokee. Ez viszont a múlt, a tavalyi év elején, amerikai szokás szerint már 2019-es modellként bemutatott Cherokee például már csakis négyhengeres motorokkal kapható (Európában), a 2,0 literes turbós benzines ugyanúgy ismerős lehet az Alfa Romeo kínálatából, mint a 2,2 literes, 195 lóerős, 450 Nm nyomatékú dízel. Naná, hogy egy SUV-hoz utóbbi illik jobban, így aztán a tesztautóba is ez került.
Terepen is nagyon otthonosan mozog, persze 19 colos kerekeivel komoly hajtáslánca ellenére sem nagyon való oda
A Cherokee 4,62 méteres hosszával középméretűnek számít, csakis ötüléses lehet, igazi kényelmet viszont csak négy embernek ad, a hátsó ülés is hangsúlyosan formázott. Viszont négyen valóban döbbenetes kényelmet kapunk a Cherokee-ban. Alapáron jár a bőr kárpitozás, ami ráadásul három árnyalatban választható. A tesztautó világos szürkéje kellemes, növeli az amúgy sem rossz térérzetet. Maga az anyag kissé csúszós, de az ülések kellően jó tartásúak, az első háttámlákba dombornyomott Jeep logó is került. Pakolóhely bőven van, nagyok az ajtózsebek, fedeles rekesz még a műszerfal tetejére is került. A Cherokee egy nagyon kényelmes, otthonos belteret ad, s ehhez minden egyéb jellemzője is passzol.
[BANNER type="1"]
Középen digitális kijelzős a sofőr előtti műszerblokk is, a központi kijelző nem tud magyarul, grafikája sem a legfrissebb, viszont van Apple CarPlay támogatása is
Nagyon jó a helykínálat és négy főnek az üléskomfort is, a hátsó középső hely kissé csenevész
Igazából mérete még abszolút élhető, hosszával például 12 centivel rövidebb egy kombi Ford Mondeónál, szélessége 2 centivel több csupán. Magassága van persze, de az 1,67 méteres adat még inkább SUV-okra, semmint valódi terepjárókra jellemző. Pedig a Cherokee igazából annak ellenére valódi terepjáró, hogy vélhetően senki nem fogja úgy használni. A 195 lóerős dízelhez alapáras az összekerékhajtás, ami a változtatható terepmódok mellé még felezőváltót és zárható hátsó differenciálművet is kaphat, előbbi a tesztautóban is szerepelt. Egész tisztességes a 20 centis hasmagasság és a 18,9 fokos első, 25 fokos hátsó terepszög, valamint a 19,5 fokos „buckaszög is, de 19 colos alukerekeivel a Cherokee mégsem igazán terepre való.
A fedőroló alatt nem egész 500 literes csomagtér a hátsó üléssor előretolásával az említett érték fölé növelhető
Ülésdöntéssel hatalmas, 1,7 méter hosszú teret kapunk, a csomagtérajtó elektromos nyitása láblendítéssel, zárása az oldalfalba épített gombbal indítható
Szinte hihetetlen, de ez a terepmonstrum autópályán érzi a legjobban magát. Városban jól hallható a motorhang, ha éppen nem aktiválja magát a kissé lassú stop-start, érezhető a rezonancia is, továbbá minden egyes elindulásnál szembetűnő, hogy közel 2 tonnás (!) saját tömeget kell megmozgasson a motor. Amúgy egész tisztességesen teszi, hiszen ha akarjuk 8,8 másodperc alatt letudható a 100-as sprint, az autópályás végsebesség pedig 200 km/óra fölötti. Utóbbit nem próbáltam, mert épp nem vitt Németország felé az utam, azt viszont tudom, hogy a nálunk megengedett 130 km/órás tempóval csendesen, a 9 fokozatú automata váltónak köszönhetően egészen alacsony (1800/perc) fordulattal autózhatunk. A váltó amúgy a sok fordulat ellenére kicsit sokáig forgatja a motort, s kapcsolásai is inkább kimértek, mint gyorsak. Viszont az tény, hogy a fogyasztásra kedvezően hat a sok sebesség. A közel 500 kilométeres teszt (igaz, zömében autópályán) 7,8 l/100 km tesztátlagot hozott, ami nem vészesen több a 6,9 literes gyári vegyes értéknél, s a méretek, a tömeg és a teljesítmény tükrében is abszolút jó.
Jelentős, csaknem 2 tonna a saját tömeg, ennek ellenére egészen jól mozog a Cherokee
A szokásos hétbeömlős a hűtőmaszk, a fényszórók LED-esek, nagyon jó fényerejűek, természetesen a hátsó lámpák is diódásak
A Cherokee legfőbb jellemzője a kényeztetés: a 19 colos kerekekkel is kellően kényelmes az elöl-hátul független futómű, stabilitása is hozza a kötelezőt, ami pedig a legfőbb ütőkártya, az az ár/érték arány. A felezőváltós, amúgy automata, a hátsó hajtást csak szükség esetén kapcsoló, lejtmenetvezérlővel is megspékelt összkerékhajtású Cherokee Limited ezzel a dízellel 16,29 millió forinttól vihető haza, ami annak tükrében nagyon kedvező, hogy olyan szinten fullextrás, hogy az árban a nyitható panorámatetőtől a bőr kárpiton és a navigációs, tolatókamerás központi rendszeren át a távolságtartós tempomatig és a holttérfigyelőig minden benne van. A tesztautónál például csak a 280 ezer forintos metálfényezés növelte az árat. Így az 5 év/100 ezer kilométer garanciával adott Cherokee egy érdekes színfolt, hiszen különcségével és ellátmányával is jól felveszi a versenyt a prémium vetélytársakkal, de náluk érezhetően olcsóbb. Ütőkártyaként pedig terepen méretosztálya legjobbjaként tartják számon, már ha ez számít is valamit.
A Limited szint a Cherokee alapmodelljének számít, felette van még az Overland és a Trailhawk, ám már ez is nagyon jól felszerelt







































