Hamilton tovább növelte előnyét a bajnoki pontversenyben
Habár Valtteri Bottas rajtolhatott az élről, végül Hamilton ünnepelhetett a dobogó tetején, ám odáig az F1-ben csak nagyon ritkán látott, akciódús körökön keresztül vezetett az út. A Mercedes két versenyzője mindjárt az első körökben látványos csatát vívott egymással, utána pedig a Red Bull és a Ferrari versenyzők nyúzták egymást szinte végig a verseny során. Szerencsére a versenyirányítás nem félt beküldeni a biztonsági autót a 21. körben Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt, amivel „újrakeverték a kártyalapokat” és még izgalmasabbá tették a futamot. Bottas ekkor csúszott a második helyre, de biztonsági autó kiállása után a két Mercedes ismét elhúzott a többiektől.
[BANNER type="1"]
A két Mercedes pont ellenkező sorrendben ért célba mint, ahogy indultak
A dráma a 36. körben következett, amikor Verstappen megelőzte Vettelt, ám a német pilóta hátulról belerongyolt holland riválisába. Mindketten visszatértek a pályára, Verstappen az ötödik pozícióban folytatta a versenyt, Vettelnek azonban ki kellett állnia orrkúp-cserére. A Ferrari pilótája ráadásul tíz másodperces büntetést is kapott. A hajrában Hamilton nem állt ki újabb kerékcserére, Bottas viszont igen, végül mégis a címvédő brit pilóta futotta a leggyorsabb kört, amiért egy bónuszpontot kapott. Emellett Hamilton hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. A szezont tekintve idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt. Folytatás két hét múlva a német Nagydíjon, Hockenheimben.
Hamilton már a pályafutása 80. győzelménél jár a Formula 1-ben
Brit Nagydíj, Silverstone végeredmény (52 kör, 306,291 km, a pontszerzők):
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21.08.452 óra
- Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 24.928 másodperc hátrány
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.117 mp h.
- Pierre Gasly (francia, Red Bull) 34.692 mp h.
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 39.458 mp h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 53.639 mp h.
- Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 54.401 mp h.
- Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:05.540 p h.
- Danyill Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:06.720 p h.
- Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:12.733 p h.
A leggyorsabb időt Hamilton futotta az utolsó körben, így ő szerezte meg az érte járó plusz pontot.
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra)
| Pilóták | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. | Hamilton | 223 | 1. | Mercedes | 407 |
| 2. | Bottas | 184 | 2. | Ferrari | 243 |
| 3. | Verstappen | 136 | 3. | Red Bull | 191 |
| 4. | Vettel | 123 | 4. | McLaren | 60 |
| 5. | Leclerc | 120 | 5. | Renault | 39 |
| 6. | Gasly | 55 | 6. | Alfa Romeo | 26 |
| 7. | Sainz | 38 | 7. | Racing Point | 19 |
| 8. | Raikkönen | 25 | 8. | Toro Rosso | 19 |
| 9. | Ricciardo | 22 | 9. | Haas | 16 |
| 10. | Norris | 22 | 10. | Williams | 0 |








