hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHorvát autópályabaleset: őrizetben a sofőr, aki drogozott is

Horvát autópályabaleset: őrizetben a sofőr, aki drogozott is




Miként arról már hírt adtunk, csütörtök délután szörnyű baleset történt a horvátországi A4-es autópálya egyik fizetőkapujánál. Egy horvát rendszámot viselő, 35 éves horvát férfi által vezetett BMW a fizetőkapunál várakozókba csapódott, az információk és a felvételek szerint mintegy 150 km/órás tempóval haladt, tempomatot használt, miközben telefonján barátnőjével veszekedett. A legfrissebb hírek szerint a sofőr ráadásul kábítószert és gyógyszereket is fogyasztott, mielőtt autójába ült, így ezek hatása alatt vezetett.[BANNER type="1"]



Mindez szörnyű tragédiához vezetett, a fizetőkapunál álló mindkét autó magyar rendszámot viselt, illetve bennünk honfitársaink tartottak épp nyaralni. A BMW által eltalált Skoda Octaviában egy magyar pár kisfiával utazott, őket a tűzoltók mintegy 45 perc alatt tudták kiszabadítani, majd válságos állapotban szállították őket kórházba. Sajtóértesülések szerint a balesetkor az autó hátsó ülésén utazó hétéves kisfiú olyan súlyos lábsérülést szenvedett, hogy őt többször is meg kellett műteni, édesapját fejsérülése miatt több napig mesterséges kómában tartották, de a baleset többi résztvevőjéhez hasonlóan már ő is túl van az életveszélyen. A fizetőkapunál az Octavia előtt álló (szintén magyar) Audi A7 is totálkárosra tört a baleset során.


A vétkes BMW sofőrjét a rendőrök először őrizetbe vették, alkoholtesztje negatív lett, ám drogtesztje pozitív, így bár közvetlenül a baleset után szabad lábon távozhatott, végül mégis előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyvédje szerint a férfit, akire népharag zúdult, megviselték a történtek, levélben kért bocsánatot áldozataitól, szeretne találkozni a családdal és támogatni őket. Mindez természetesen nem feledteti szörnyű tettét.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular