Nem kevés pénzt ér az első Lamborghini terepjáró

    0
    2
    A Lamborghini a hetvenes évek végén a sportkocsik és a traktorok gyártása mellett a katonai járművek piacán is szeretett volna sikereket elérni. Az első hadászati célra szánt terepjáró prototípusa 1977-ben jelent meg, de csak az 1986-ban megjelenő LM002 tudott túllépni a prototípus fázison. Az LM a Lamborghini Militaria rövidítése, ebben a programban születtek a hadsereg számára fejlesztett típusok, de ezen a területen nem tudtak sikert elérni, így 1993-ban véget ért az LM széria. [BANNER type="1"] A ritka luxusterepjáró a Countach sportkocsi motorját vette kölcsön. A 27 mázsás terepjárót 8,1 másodperc alatt repítette 100-ra az 5,2 literes, 420 lovas V12-es motor. A cég történetének első terepjárójából most egy fekete fényezéssel és bézs belsővel készült példány keresi új gazdáját. Az 1989-es gyártású modellnek csupán két tulajdonosa volt, akik nem sokat használták a szögletes terepjárót, mivel csak 58 ezer kilométert mutat a számláló. Az árverésre bocsátott példány kifejezetten jó állapotnak örvend, átszámítva 110 millió forintra taksálják az értékét. Ezért a nem kis összegért akár két Lamborghini terepjáróval is gazdagodhatna a leendő tulajdonos, ha új Urusra esne a választása.