Európa legszigorúbb autópályás korlátozását vezeti be Hollandia

    1
    2
    Bár a holland autópályák elfogóautóinak komoly történelme van, a jövőben bizonyára egyre kevesebb dolguk lesz. Ugyanis március 1-től az eddigi (Európában leginkább elterjedt) 130 km/órás autópályatempót 100 km/órára apasztják a hollandok. A korlátozás oka nem más, mint a jelenleg hazánkban is erősen érezhető légszennyezés visszafogása. Tegyük hozzá, a hollandok már most is sokkalta jobban állnak közúti emisszió kapcsán, mint mi. Azonban a 130 km/óra helyetti 100 km/órás autópályatempó legalább 25 százalékos apasztást jelent, legalábbis az autópályákon. Bár a korlátozás bevezetésének elsődleges oka a légszennyezés visszafogása az autók által kibocsátott nitrogén-oxid és szén-dioxid emisszió apasztása által, de járulékos előny, hogy a zajterhelés és a közlekedés veszélyessége is csökken. A 100 km/órás sebességkorlátozás márciustól fokozatosan, kitáblázással együtt kerül bevezetésre és este 7-től reggel 6 óráig (amikor Hollandiában a forgalom 8-10 százaléka halad csupán) nem lesz érvényben, azaz akkor továbbra is 130 km/órás tempóval lehet majd haladni. [BANNER type="1"] A Hollandiában bevezetésre kerülő 100 km/órás autópályatempónál Európában sehol sincs szigorúbb, hasonló is csupán Cipruson; Norvégia 110, Spanyolország 120 km/órát engedélyez. Az általános 130 km/órás tempónál magasabb, 140 km/órás tempót csak Lengyelország és egy-egy autópályaszakaszon Ausztria engedélyez, míg Németországban továbbra is vannak még olyan szakaszok, amelyeken nincs sebességkorlátozás. Egyelőre, de természetesen utóbbiak megszüntetésére is vannak törekvések.
    Előző cikkEgy kicsi Honda a legkelendőbb autó Japánban
    Következő cikkAutórongálót fogtak Németországban, 1 millió euró a kár
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás