Forgalmat nem akadályozhatnak a kerékbilincselt autók

    0
    2
    Kerékbilincset kapni kellemetlen, de elkerülhető. Minden esetben meg kell nézni, hogy nem tiltja-e valami az adott helyen parkolást, akár várakozást. Járdára felállni például csak akkor szabad, ha azt tábla engedélyezi. Amennyiben a fizetőövezetet jelző táblán szerepel a kerékbilincs, bizony a meg nem fizetett parkolásért is járhat bilincselés. [BANNER type="1"]
    A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) tegnapi közleménye ugyanakkor több érdekességre is rámutat. Miként az az MTI-n megjelent írásból kiderül, ők 2016-ban 4536, 2017-ben 2963, 2018-ban már csak 84, 2019-ben pedig mindössze 3 kerékbilincset szereltek fel. Hogy miért függesztették fel a szabálytalan parkolás e módon büntetését, egyelőre nem tudni, azt viszont igen, hogy a FÖRI új vezetője, Handl Tamás felülvizsgálta a kerékbilincs alkalmazásának lehetőségét, és 2020. január 1-jével engedélyezte jogszerű és szakszerű felhelyezését. Kiemelték: a szabályok szerint a közúti forgalom folyamatosságát, biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztető jármű esetén tilos kerékbilincset felhelyezni, a rendészek ennek megfelelően járnak el. Olyan esetekben alkalmaz kerékbilincset a FÖRI, amikor a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű nem jelent balesetveszélyt és a forgalmat nem akadályozza – tették hozzá, példaként említve azt, ha egy autó szabálytalanul zöldterületen, zöldfelületen áll.
    Kerékbilinccsel tehát nem rögzítenek a forgalmat zavaró, akadályozó autókat, ám ez persze ne bátorítson senkit sem arra, hogy ily módon, szabálytalanul álljon meg, hiszen bírság ilyen esetben is jár, csak épp az autó fizikai rögzítését hagyják el, annak érdekében, hogy az mielőbb odébb állhasson. Extrém esetben, például a tömegközlekedés akadályozása esetén a hibásan parkoló autót természetesen el is szállíthatják.
    Előző cikkHol folytatja Michelisz Norbert?
    Következő cikkSkoda híján Volkswagen e-up!-okkal veszi be Prágát is a GreenGo
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.