Új felvételek érkeztek a pofátlan sofőrök vadászatáról

    8
    2
    Nyolc új Skoda Octavia vásárlása után, még több autóval próbálja a rendőrség megnevelni a szabálytalanul, önmagukat és másokat is veszélyeztető, vagy épp a forgalmat megakasztó autósokat. A tavaly év végén Budapesten indított projektet később országos szintűre emelték és a videók nyilvánosságra hozása is szándékos természetesen, hiszen ebből tanulhat a többi sofőr. Immár a kilencedik videónál járunk. Ebben többnyire a kanyarodás szabályainak megsértése és a piroson áthajtás a leggyakoribb kihágás, de akad még néhány más szabálytalankodás is.
    [BANNER type="1"]

    8 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Egyszer szeretnék már egy olyan válogatást is látni, ahol a másokat veszélyeztető hősöket szedegetik ki és magyarázzák el nekik a kreszt, meg a közúti veszélyeztetés fogalmát, meg alapvetően azt, hogy hogyan illik viselkedni, ha már az anyjuk nem tanította meg őket.

    2. Teljesen jogos ez jó is.
      Mondjuk a jobbos kötelezőnél kettőt is megfog balra fordulva, miközben ott a két sáv.
      Nem ismerem a környéket, de ha ennyi autós (statisztikai mintavételezéshez képest a 2 db sok) szeretne jobbra menni miért tiltják.
      X autó „csap” egy felesleges kört, terhelve minden szempontból a környezetet.
      Akkor most ki van kiért?