Európaibb lett a Jeep Compass

    0
    3
    A Jeep hierarchiájában a Renegade fölött (és a többiek alatt) álló Compass már-már új, Európa számára tervezett és gyártásával is Európába, a Fiat Melfiben található üzemébe hozott modellként debütált, holott csak egy frissítésről van szó. A szokásos finomhangolásokkal, 5 új színnel, friss felnikkel és új infotainment rendszerrel, de a lemezek alatt azért fontos változtatásokkal. [BANNER type="1"] Az 1,4-es Multiair benzinmotort egy új, csupán 1,3 literes -130 és 150 lóerővel is kínált, a korábbinál 27 százalékkal takarékosabb és tisztább üzemű, természetesen már a végleges Euro6-os emissziós normát is teljesítő – turbómotor váltja. Szívó- és kipufogóoldalon is változó szelepvezérléssel, részecskeszűrővel, a 130 lóerősnél 6 fokozatú kézi, a 150 lovasnál száraz duplakuplunos automata váltóval, amellyel

    a Jeep első fronthajtású és automataváltós modellje.

    Utóbbi azért fontos, mert a Jeep adatai szerint az európai kompakt SUV eladások 28 százalékát az ilyen verziók teszik ki. A benzines mellett továbbra is szerepel az 1,6 literes, 120 lóerős MultiJet II turbódízel, de a benzinesekkel jön plug-in hybrid is, 190 és 240 lóerős rendszerteljesítménnyel és összkerékhajtással, 4xe néven. A hibridek emissziómentes hatótávja 50 kilométer körül várható, a Compass MyRemote okostelefonos alkalmazása esetükben nem csak a zárak és a lámpák, hanem a légkondicionáló vezérlését is lehetővé teszi, de természetesen a töltöttségről, illetve az aktív töltés állapotáról is tudósít. A belső égésű motoros Compassokat már e hónapban piacra ígérik, a hibrideket őszre várhatjuk.
    Előző cikkPerverz spórolás – Toyota Corolla GR Sport
    Következő cikkSzerdától már megint drágábban tankolhatunk – benzint
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.