Modern formában is megszületett a kenyeres Ferrari

    0
    2
    Kevés híresebb klasszikus versenyautó létezik, mint a kenyeres Ferrari néven emlegetett Ferrari 250 GT SWB. Egyetlen darab készült belőle 1962-ben az autót pedig ma is aktívan használják például Goodwoodban, de a Hungaroring Classic versenyhétvégén hazánkban is láthatta a közönség élesben versenyezni. Az eredeti kenyeres Ferrari alapján most készült egy nem kevésbé alapos átalakítás modernebb alapokra. Az eredeti autót Giotto Bizzarrini rajzolta meg, az újat pedig Niels van Roij, az ő nevéhez fűződik a Tesla Model S Shooting Break, vagy épp a Range Rover Adventum Coupe tanulmányautó. Az építése hagyományos megoldásokkal történt, az idomokhoz először acél vázat építettek, majd agyagmodellt, végül alumíniumból kézzel formázták meg az új karosszériaelemeket. Minden burkolati elemen változtattak valamelyest, újak a lámpák és a motorháztető is, valamint az első lökhárító és a teljes belső is. A ’60-as évek versenyautóinak stílusában fekete és kék színű a beltér, a karbonszálas kagylóülések kék Alcantara kárpitot kaptak, a középkonzolt, az ajtókat és a tetőkárpitot fekete bőrrel vonták be és klasszikusan rombusz mintával varrták. Azért esett a választás az 550 Maranellóra, mert az alkotó szerint fontos mérföldkő volt az orrmotoros Ferrarik történelmében. A Daytona óta az első V12-es orrmotoros Ferrariként mutatkozott be, így egy ilyen múltidéző modell alapjául tökéletesen szolgált. [BANNER type="1"]