Még egy üzemanyagár-emelést kapunk a nemzeti ünnep előtt

    0
    2
    A szerdai, 6-6 forintos benzin- és gázolaj-áremelést pénteken újabb követi a Holtankoljak.hu értesülései szerint. Igaz, a hét második üzemanyag-drágulása már szerényebb, literenkénti 3-3 forintos lesz. A péntektől beálló, a benzin esetén átlagosan 431, a gázolajnál 438 forintos árszint az év elejihez mérten a benzinnél 61, a gázolajnál 45 forinttal, azaz egységesen több mint 10 százalékkal magasabb lesz. Nem csoda, hiszen a Brent olaj világpiaci ára is a hordónkénti 50 dollár alatti szintről drágult 66-67 dollárra, csupán az idei évben.
    Az, hogy a hazai drágulás szerényebb mértékű, mint a világpiaci, annak köszönhető, hogy az üzemanyagárak nagyobbik része a termékre rakódó adóteher. Az egyes töltőállomások között természetesen továbbra is jelentős árszórás tapasztalható, így bár a közelgő hosszú hétvége előtt érdemes mihamarabb tankolni (aki szemfüles volt, már meg is tette), a tankolás idejénél többet számít annak helye. Nem érdemes például az autópályás utazásoknak nem kellő mennyiségű üzemanyaggal nekiindulni, ugyanis a legmagasabb árakat épp a gyorsforgalmi utak mentén tapasztalhatjuk: autópályán nemigen lehet már 450 forint alatti literárakkal találkozni.
    Előző cikkÍme az Audi Q4 e-tron, még álcában, de már hivatalos fotókon
    Következő cikkNe bántsd az útkezelőt, mert 5 évnyi börtön is járhat érte!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.